Fotó: libertatea.ro

Elfogadta a román képviselőház a büntető törvénykönyv (btk.) és büntetőeljárási törvénykönyv (betk.) azon módosításait szerdán, amelyek nem akadtak fenn az alkotmányossági szűrőn.

A szociálliberális PSD-ALDE koalíció arra hivatkozva dolgozott ki átfogó büntetőjogi reformot, hogy senkit sem szabad ártatlanul büntetni, a jobboldali ellenzék és Klaus Iohannis államfő szerint viszont a módosításokkal a kormányoldal “bűnözők paradicsomává” teszi az országot, csakhogy meggátolja korrupt politikusai felelősségre vonását.

A btk.-módosítás egyebek mellett csökkenti az elévülési határidőket, és megszünteti a hivatali gondatlanság büntethetőségét. A tavaly megszavazott betk.-módosítások kevesebb mint fele jutott át az alkotmányossági szűrőn, és került be a most elfogadott törvénytervezetbe, köztük az az előírás, amely szerint csak azokkal a feljelentőkkel köthető vádalku, akik az elkövetéstől számított egy éven belül tanúskodnak egy bűncselekményről.

A módosítandó eljárásjog korlátozná a sajtó hozzáférését bizonyos információkhoz a bűnvádi eljárás során, amennyiben pedig közérdekű volta miatt mégis nyilvánosságra hozzák egy ügy részleteit, börtönbüntetéssel sújtanák azt a köztisztviselőt, aki bűnösként állít be egy gyanúsítottat a jogerős ítélet előtt.

A szerdai szavazáson a büntetőjog módosítását az RMDSZ és a nem magyar kisebbségi frakció támogatásával szavazta meg a koalíció, miután a tervezetből törölték az alkotmánysértőnek bizonyult rendelkezéseket és a koalíció letett arról, hogy sürgősségi kormányrendelettel módosítsa a büntetőjogot.

A kormánykoalíció már tavaly nyáron módosította a btk. és a betk. számos előírását, de Klaus Iohannis államfő és az ellenzék óvásának helyt adva az alkotmánybíróság mindkét kódex esetében alaptörvénybe ütközőnek minősítette a módosítások jelentős részét.

Mivel a törvénymódosítási folyamat már csaknem két éve húzódik, és nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldali elnök továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel hátráltatni fogja az igazságügyi törvények módosítását, a PSD végrehajtó bizottsága tavaly decemberben úgy döntött, hogy sürgősségi kormányrendelettel lépteti hatályba legalább azokat a módosításokat, amelyek nem akadta fenn az alkotmányossági szűrőn.

A bukaresti kormány ezen szándékát azonban nemcsak az ellenzék, hanem az Európai Unió vezető tisztségviselői is a jogállamiság elleni támadásnak minősítették, és szankciókat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha Románia sürgősségi rendelettel módosítja a büntetőjogot.

A büntetőjogi kormányrendeletek kiadásától ódzkodó Tudorel Toader igazságügyi minisztertől a PSD múlt héten megvonta a bizalmat, a btk.- és betk.-módosítást pedig most sürgősségi eljárással fogadta el a parlament.

Kihirdetésüket azonban további alkotmányos óvásokkal hátráltathatja az államfő és az ellenzék, a jogszabályba ugyanis nemcsak azok az előírások kerültek be, amelyeknél az alkotmánybíróság elutasította az óvást, hanem több olyan is, amelyek ellen még nem emeltek alkotmányossági kifogást.

Baranyi László / MTI

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    A Ciordache-Márton bizottság csodálatosan működött. Megszületett a nagy “mű”, Dragnea nyugodtan lepihenhet.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük