Eugen Teodorovici / Fotó: banatulazi.ro

Elfogadta a román kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely továbbra is 2,76 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol – jelentette be hétfőn Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.

A tárcavezető a román kormány hétfői ülése után nyilatkozott, amelyen meghozták a döntést. Teodorovici közölte, hogy pozitív kiigazításról van szó, senhonnan nem vettek el pénzt, pusztán olyan minisztériumoknak faragták le a költségvetését, amelyek nem tudják év végéig felhasználni a rendelkezésükre bocsátott összegeket, illetve az oktatási minisztériumtól vettek el, azért, mert eredetileg túlméretezték az év elején az oktatásban tervezett személyzeti kiadásokat.

Teodorovici elutasított valamennyi bírálatot, és közölte: a büdzsében biztosítva van a bérek és a nyugdíjak maradéktalan kifizetése év végéig, emellett az önkormányzatok is jelentős összegeket kapnak beruházásokra és szociális kiadásokra. Rámutatott, hogy a nagy infrastruktúra-fejlesztésekre is van elegendő pénz.

A kormány költségvetés-kiigazítását részben a Szociáldemokrata Párt (PSD) kisebbik koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) bírálta, amely kifogásolta, hogy túl kevés pénz jut beruházásokra, oktatásra, illetve túl sokat kapnak a titkosszolgálatok, az erőszakszervek és az elnöki hivatal.

A román Költségvetési Tanács is kifogásokat fogalmazott meg, szerintük a módosítás nem elég átlátható és javasolták, hogy a kormány változtasson a kommunikációján. Azt is nehezményezték, hogy szerintük az államháztartási hiány az év végén 3,4-3,7 százalék között mozog majd, ami meghaladja a kormány által vállalt 2,76 százalékos GDP-arányos deficitet, amennyiben a kabinet nem tervez kiadáscsökkentő vagy bevételnövelő intézkedéseket.

A román kormány az idén 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. (mti)