Forrás: radiocluj.ro

Elfogadta a román kormány az idei állami költségvetés-tervezetet, amely 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,55 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a kormány pénteki ülése után elmondta, még aznap elküldik a parlamentnek a költségvetést, és bízik benne, hogy a törvényhozói testület gyorsan elfogadja.

A miniszter kiemelte: amennyiben bekövetkezik az 5,5 százalékos növekedés, a román költségvetés először fogja meghaladni az 1000 milliárd lejt, hiszen becslésük szerint a bruttó hazai termék (GDP) értéke eléri az 1022 milliárd lejt (215 milliárd euró). Ez 33 százalékkal nagyobb a 2016-os 765 millió lejes GDP-hez képest, azóta van ugyanis kormányon a jelenlegi szociálliberális koalíció – emlékeztetett a miniszter.

Teodorovici felhívta a figyelmet arra, hogy az államháztartási hiánycélt csak akkor sikerül elérni, ha a beruházások megvalósulnak, ezeket nem kell elodázni bürokratikus akadályok miatt, ezért azt ígérte, a kormány szigorúan nyomon követi a közberuházásokat.

A költségvetés a tervezett bér- és nyugdíjemeléseket is tartalmazza, így a közszférában az alapbérek a 2018-2020 közötti időszakra beütemezett növekedés egynegyedével fognak emelkedni. A kormány tavaly olyan bértörvényt fogadott el, amely 2022-ig fokozatosan emeli a béreket a közszférában. A nyugdíjak szeptembertől 15 százalékkal nőnek.

Közölte, hogy az államadósság tavaly GDP-arányosan 34,5 százalék volt, az idén várhatóan 34,9 százalékra emelkedik, ugyanakkor középtávon 40 százalék alatt fog maradni.

Nyomatékosította, hogy az idei költségvetésnek három prioritása van: az egészségügy, amelynek költségvetését 6 milliárd lejjel (1,2 milliárd euró) növelték tavalyhoz képest, az oktatás, amely 9,8 milliárd lejjel (2 milliárd euró) kap többet, illetve a közberuházások, amelyeknek kerete 15,4 milliárd lejjel (3,2 milliárd euró) nő. Ez utóbbin belül a közlekedési infrastruktúrára szánt pénzkeret 6 milliárd lejjel nő 2018-hoz mérten.

A miniszter újságírói kérdésre válaszolva elmondta, bízik abban, hogy a román gazdaság teljesítményének köszönhetően az idén sikerül elérni a tervezett 5,5 százalékos gazdasági növekedést, dacára annak, hogy az Európai Bizottság 3,8 százalékos növekedést valószínűsített. Teodorovici elismerte, hogy a tavalyi növekedés is körülbelül 4,4 százalékos volt, holott Bukarest eredetileg szintén 5,5 százalékos bővüléssel számolt a 2017-es, csúcsnak számító 7 százalékos bővülés után.

MTI