Elfogadták a Trianon-törvényt

Hivatalosan is trianoni békeszerződés napjává nyilvánítja június 4-ét az a törvénytervezet, amelyet tegnap döntő házként fogadott el a képviselőház. Márton Árpád képviselő azt mondja: az államfő megmutatta, hogy „merre van az előre”, s most nincs megállás – dübörög a „magyarellenes gépezet” a parlamentben.

A törvénytervezet lehetővé teszi, hogy helyi és országos szinten kulturális-oktatási és tudományos rendezvényeket szervezzenek „a trianoni szerződés jelentőségének és fontosságának tudatosítása érdekében”. A helyi és központi hatóságok anyagi és logisztikai támogatást nyújthatnak a rendezvények szervezőinek, a közszolgálati média pedig ezzel kapcsolatos tartalmakat sugározhat.

– Sokáig azon ment a vita, hogy a „nyújtanak”, vagy a „nyújthatnak” kerüljön-e a szövegbe, hisz egyáltalán nem mindegy, hogy mondjuk a sepsiszentgyörgyi önkormányzat köteles megemlékezést szervezni, vagy szervezhet megemlékezést, ha akar

– mutat rá a képviselő.

Hozzátette: ha már így van, megfontolandó, hogy nem kellene-e valóban nemzetközi konferenciákat szervezni a trianoni szerződésről, ahol olyanok is mondják el véleményüket, akik másképp látják a dolgokat, mint a hivatalos román álláspont. Márton Árpád „különösen sajnálatosnak” tartja, hogy az ügy egyik fő szószólója és szervezője Varujan Pambuccian örmény képviselő, a magyartól különböző kisebbségek parlamenti csoportjának vezetője volt, aki „nem győzött lelkendezni” azon, hogy az örmények, de a szerbek és horvátok, valamint a bolgárok és törökök is, „mennyire örvendtek” a trianoni döntésnek. Én valahogy nem így emlékszem erre történelemből – mondta Márton, aki kiábrándulva állapította meg, hogy az összes kisebbség képviselője „két kézzel”szavazta meg a jogszabályt.

Erdély András / Székely Hírmondó

4 hozzászólás

  1. antal m.

    Ha már ez van, akkor mi következik? Igen,– a képviseleteink akkor egyszerűen eltekintenek mind ezek mellett!………..Száz év nyomorításról, nem kellene elszámolni, sehol– senkinek?

    Válasz
    • TÓDUCZ
  2. várközi

    Akkor, (főleg az SZKT-on), csak ezért harcolt kézzel-lábbal az autonómiánk ellen?

    Válasz
  3. TÓDUCZ

    Márton úr, Ön mint erdélyi magyar megélhetési politikus a romák parlamentben, az UDMR romák parlamentben levő dinoszaurusza (csak 1990-től megszakítás nélkül!) nem érzi felelősnek magát a 30 év alatti Romákiában való történtekért? Olvassa szorgalmasan az Erdélyi Magyar Ifjak itt közölt állásfoglalását, mert Önnek és megélhetési politikus társainak szól. Nincs mit azon sápítoznia, hogy a kiflis romák örmények, szerbek, horvátok, bolgárok és törökök “mennyire örvendtek” a trianoni döntésnek és “két kézzel” szavazták meg a jogszabályt, mert azok már asszimilált manuszok, akik időnként vehemensebb romákok, mint maguk a romákok és ők is búsás hasznot húznak Erdély Romákiához való tartozásából!

    Válasz

Hagy egy Válaszot TÓDUCZ-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük