Eljegyzési gyűrű és ami mögötte van
Eljegyzési gyűrű és ami mögötte van

Férfiként akadnak nehéz pillanatok az ember életében. Az egyik ilyen az eljegyzési gyűrű kiválasztása, ami nemcsak egy nehéz döntés eredménye, de meglehetősen komplikált feladat is egyben. Lássuk is, hogy mit kell tudni az eljegyzési gyűrűkről. 

Szokások hazánkban

Maga az eljegyzés általában egy egyköves, szoliter gyűrűvel történik, amit a legtöbb esetben a vőlegény egyedül választ ki. A korai magyar hagyományok alapján az eljegyzés a legtöbb esetben egy átlagos, arany karikagyűrűvel történt, melyhez társult az úgynevezett kísérőgyűrű. Ez kinézetében, jellegében, sőt díszítésében is igen hasonló a mai eljegyzési gyűrűhöz, így akkoriban a menyasszonyok két ékszerrel lettek gazdagabbak. 

Ezután következik a karikagyűrű kiválasztása, mindkét fél részvételével. Ezt a karikát húzzák fel egymás ujjára az esküvői szertartás során, így nagyon fontos, hogy olyan legyen, ami mindkét fél számára sokat jelent. 

Nem csak aranyból készül

Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor a legfontosabb szempont, amit figyelembe kell venni a leendő vőlegénynek, az a menyasszony stílusa és ízlése. Tehát egy visszafogott, romantikus nő számára nem biztos, hogy egy extravagáns és nagy gyémántos karika a legmegfelelőbb, míg egy bevállalós menyasszonynak, sem valószínű, hogy a legszolidabb gyűrűt kell választani.

Mikor az anyag kiválasztására kerül a sor, akkor az elsődleges, amit figyelni kell, az az, hogy a menyasszony milyen ékszereket hord a hétköznapokban. Tehát ha sárgaaranyat hord, akkor inkább arra érdemes törekedni, de ugyanígy van ez a fehér- és a rózsaarany esetében is. De ezeken felül készülhet platinából, sőt akár palládiumból is az eljegyzési gyűrű. Ez inkább allergia esetén ajánlott, mivel a palládiummal ötvözött nemesfém egyáltalán nem vált ki allergiás reakciót.

A készülő gyűrűk felülete lehet vésett, szálcsiszolt, fényes, matt sőt ezek kombinációja is. 

Milyen kővel legyen díszítve?

Az eljegyzési gyűrű fő éke természetesen a benne foglalt kő. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen drágakővel díszíttetjük azt. A legnépszerűbbek a mai napig a gyémántok, valamint egyre inkább teret hódítanak a színes drágakövek is, mint amilyen a zafir, a rubin vagy a smaragd. Amennyiben nem engedheted meg magadnak ezeket a drágaköveket, akkor nagyon hasonló hatást tudsz elérni a cirkóniával vagy a Swarovski kristállyal, de mindezt úgy, hogy az eljegyzési gyűrű nagyon jó áron lesz a tiéd. 

Amennyiben gyémántot választasz, nagyon sok szempontot érdemes figyelembe venni, mint amilyen a mérete, fénye, csiszolása, tehát a gyémánt tisztasága. Sőt a foglalat is sokféle lehet, így a variációk tárháza szinte végtelen. Minél tökéletesebb egy drágakő, annál magasabb az ára, de annál szebben is ragyog majd a kedvesed kezén.