Elkészítik a Marosvásárhely - Németvásár-szakaszon az autópálya megvalósíthatósági tanulmányát

Fotó: Wikipédia

Vissza nem térítendő támogatásból építi meg az országos útügyi hatóság a Marosvásárhely – Németvásár közötti autópályát, amelynek egyelőre a megvalósíthatósági tanulmányát készítik el.

A kivitelező Inginieria Especializada Obra Civil E Industrial Rt. a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez helyszíni felméréseket végez az említett szakaszon – geotechnikai fúrásokat, geológiai és régészeti méréseket stb.

Hargita Megye Tanácsa ezúton felkéri az érintett közigazgatási egységek – Parajd, Gyergyóalfalu, Gyergyószárhely, Gyergyóditró és Gyergyótölgyes – lakosságát, segítse a tanulmány kivitelezését azzal, hogy a szükséges területeket a cég rendelkezésére bocsátja a mérések elvégzéséhez. (a Hargita Megyei Tanács közleménye)

6 hozzászólás

  1. István

    Vörös kokis mesélyemelyiklett hamarabb a tojás vagy a tyúk

    Válasz
  2. várközi

    Ezelőtt mintegy 20 éve kezdték a tanulmányok készítését, amik akkor borsos összegekbe kerültek. A tanulmányokat azóta is csinálják.

    Válasz
  3. Édes Erdély

    Már készül a tanulmány megvalósítása folyik?
    Akkor ebből röpke 50 év múlva talán még autópálya is lesz!

    Válasz
  4. joe

    Ha van penz ra,akkor,parhuzamosan neki lehet fogni meg harom autopalyanak is. Csak kimondottan penz kerdese.

    Válasz
  5. Ruszi Jozsef

    Egyszer fejezzék be aminek neki fogtak !!!!

    Válasz
  6. TÓDUCZ

    Kész lesz május negyvenedikén.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük