Augusztus 21. és 26. között színházi és személyiségfejlesztő drámatábort szervez Budapesten az Osonó Színházműhely.

A napközis, három étkezést biztosító drámatáborba 15 és 35 év közötti fiatalok jelentkezését várja a társulat. A csoport munkája a színházi gyakorlatokon keresztül a személyiségfejlesztés és az önismeret, valamint a csapatépítés területét is érinti. A független társulat, amely eddig több mint 70 drámatábort és több száz képzést szervezett fiatalok és felnőttek számára, a tábort mindazoknak ajánlja, akik szeretnek önmagukkal és a színházzal foglalkozni, akár van előzetes szakmai tapasztalatuk, akár nincs.

A hat napon át tartó szakmai programokat Fazakas Misi rendező- drámatanár, a társulat vezetője, valamint Mucha Oszkár, színész- drámatanár, az Osonó társulati tagja vezeti. A reggel 9.30 órától este 20 óráig tartó napi program hangsúlyos részét a három műhelyfoglalkozás valamint a napindító tréning alkotja. Az étkezések is közösen történnek. A tábor egy intenzív, közösségi és szakmai együttlét, egész napot kitöltő foglalkozásokkal.

Részvételi díj: 40.000 Ft, amely két részletben kerül kifizetésre. Az ár tartalmazza a napi három étkezést, a helyszín és a képzés költségeit. Jelentkezési határidő: 2019. június 1. A helyek korlátozott száma miatt szükséges egy jelentkezési lap kitöltése, amelyet itt lehet megtenni: https://forms.gle/tYxqYAhCvRNccG9z5

További információk a társulat facebook oldalán találhatók vagy a következő elérhetőségek valamelyikén kérhetők: osonoszinhaz@osono.ro, +36 20 273 6014

Az Osonó Színházműhely a színházi, oktatási és szociális projektjein keresztül intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. Több évtizedes tapasztalatának köszönhetően olyan foglalkozástípusokat dolgozott ki a társulat, amelyek által a résztvevők egyszerű gyakorlatokon keresztül juthatnak el embertársaikhoz és önmagukhoz. A résztvevők egy belülről megszülető motiváció által elindulhatnak a személyes és szakmai fejlődés útján.

A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

Az Osonó Színházműhely tapasztalati referenciái itt tekinthetőek meg: https://www.osono.ro/tapasztalati-referenciak

A társulat táboraiból készült másfél perces összefoglalót itt lehet megtekinteni:

Fazakas Misi