Elkezdődött a krumpli begyűjtése Hargita megyében. Szakemberek szerint nagyon jó lett az idei termés, fedezni tudná a megye szükségletét.

A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Török Jenő az AGERPRES hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, az összesen 8.250 hektárból eddig 221 hektárról takarították be a krumplit, az átlagtermés 26 tonna hektáronként. Ez a szám azonban vélhetően még változni fog, hiszen alig kezdődött el a begyűjtés – tette hozzá a szakember, aki szerint az idei termés nagy hányadát a vásárlók által leginkább kedvelt, első osztályú krumpli teszi ki.

Török Jenő elmondta, az előző évekhez képest idén néhány nappal korábban kezdték el felszedni a földekről a burgonyát. Ez egyrészt a kedvező időjárásnak, másrészt a csipszgyárak részéről érkező keresletnek tudható be. A szakember szerint az idei termés várhatóan fedezni tudja a megye szükségletét, nem kellene importhoz folyamodni.

Az igazgató ugyanakkor hozzátette, a termesztőknek egyre nagyobb gondot okoz napszámosokat találni krumpliszedésre, így sokan áttértek a gépesített betakarításra.

Hargita megyében az elmúlt években jelentősen csökkent a krumplival beültetett termőterületek nagysága, aminek egyik fő oka az olcsó importburgonya miatt egyre romló értékesítési lehetőség. Míg 2007-ben, az ország európai uniós csatlakozásakor 14.500-15.000 hektáron termesztettek krumplit Hargita megyében, idénre ennek felére zsugorodott a burgonyával beültetett területek nagysága.

Agerpres