Elkezdődött pénteken a bukaresti legfelsőbb bíróságon a '89-es forradalom perének tárgyalása. Ion Ilescu volt államfő – akit emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolnak az ügyben – nem jelent meg a tárgyaláson.

A per egyelőre az előzetes szakaszban van, amelyben a bíró megvizsgálja a vádlottak, illetve a perhez polgári peres félként csatlakozottak, valamint az 1989. December 21. Egyesület által benyújtott kérelmeket és kifogásokat.

A legfelsőbb bíróság honlapja szerint pénteken különleges nyitvatartás szerint működnek az intézmény részlegei, tekintettel arra, hogy mintegy ötezer személy kapott idézést a tárgyalásra.

A per egyik vádlottja, Ion Iliescu volt államfő nem jelent meg pénteken a bíróságon. Ügyvédje, Adrian Georgescu azt mondta, a pernek ebben a szakaszában nem kötelező a vádlott jelenléte. Az ügyvéd hozzátette, több kifogást is benyújtottak, amelyek alapján kérik az ügy visszautalását a büntető eljárás nyomozati szakaszába. Az egyik ilyen beadványuk jogellenesen beszerzett bizonyítékokra vonatkozik – mondta.

A katonai ügyészek idén áprilisban küldték el a legfelsőbb bíróságnak az 1989-es forradalom ügyének vádiratát.

Ion Iliescu volt államelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tábornok, a román légierő egykori parancsnoka ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.

Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban, december 22-e után, 862 személy meghalt és 2150-en megsebesültek – áll a vádiratban. (Agerpres)

Forradalomper – több százan jelentek meg a legfelsőbb bíróságon; egy nő rosszul lett

Több mint 600 személy jelent meg a bukaresti legfelsőbb bíróság székhelyén, ahol az 1989-es forradalom perének első tárgyalása zajlik pénteken.

A jelenlévők polgári peres félként kívánnak csatlakozni az ügyhöz, amelyben több mint ötezer idézést küldött ki a legfelsőbb bíróság. Az intézmény különleges intézkedéseket foganatosított a tárgyalás zavartalan lefolyása és gördülékenysége érdekében, az előtérben például hangszórókat helyeztek el, hogy az emberek hallják, amikor a bíró a terembe szólítja őket.

Egy nő rosszul lett, a rohammentősök elsősegélyben részesítették. A helyszínen ugyanakkor több csendőr és rendőr is jelen van.

Az ország minden részéről érkeztek emberek a tárgyalásra, sokan közülük idősek. Egy férfi kerekesszékben érkezett.

Adrian Georgescu

Ion Ilescu volt államfő – akit emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolnak az ügyben – nem jelent meg a pénteki tárgyaláson. Ügyvédje, Adrian Georgescu szerint a per előzetes szakaszában nem kötelező a vádlott jelenléte. (Agerpres)