A szociálliberális kormány megalapozatlannak tartja és politikai játszmának tulajdonítja, míg Klaus Iohannis államfő jogosnak tekinti és súlyos figyelmeztetésnek minősíti, hogy tegnap mind az Európai Parlament (EP), mind az Európai Bizottság (EB) elmarasztalta Romániát a jogállamiság veszélyeztetésére hivatkozva.

Elkezdődött a nyilatkozatháború (Román politikusi reakciók)

Viorica Dăncilă és Klaus Iohannis

Az elnök szerint az EP-ben megszavazott határozat és az EB igazságügyi monito­ringjának legújabb jelentése arra figyelmeztet, hogy a „Dragnea–Dăncilă-kormány” az uniós csatlakozás előtti állapotba vetette vissza Romániát. Iohannis úgy vélekedett: bár a románok többsége Európa-párti és egy erős demokratikus jogállamot akar, a kormánynak egyedüli célja, hogy Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt elnökét megmentse a börtöntől, és ezt az igazságügyi törvények módosításával, hatalmas károkat okozva próbálja elérni.

Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök azt mondta: egyszerű, de nem megalázkodó románként az uniós aggodalmaknál fontosabb témának tartja a gazdaságot, az oktatást vagy az egészségügyet.

A kormánykoalíció kisebbik pártját, a Liberálisok és Demokraták Szövetségét vezető Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök úgy vélekedett: mind az EP határozata, mind az EB monitoringjelentése egyoldalú, politikai indíttatású, szubjektív következtetéseket tartalmaz. Tăriceanu az EP-ben megszavazott határozatból hiányolta a román álláspontot, és azt is nehezményezte, hogy a végső szövegváltozat már nem utal arra a problémára, amely a bukaresti kormánypártok szerint leginkább veszélyezteti a román jogállamiságot: az ügyészségekre és bíróságokra gyakorolt törvénytelen titkosszolgálati befolyás kérdését.

A szociálliberális kormánytöbbség több politikusa is annak a meggyőződésének adott hangot: Brüsszelnek valójában csak az egyensúly kedvéért volt fontos, hogy – Magyarország és Lengyelország után – egy olyan országot is megleckéztessen, ahol nem jobboldali, hanem baloldali kormány van hatalmon.

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság is egyértelművé tette tegnap, hogy a bukaresti kormánykoalíció „kívül helyezkedik minden európai értéken és elven, az EU működésének alapjául szolgáló szabályozáson” – véli a Nemzeti Liberális Párt elnöke. Ludovic Orban szerint újabb fekete keddként vonul be ez a nap az ország EU-csatlakozás utáni történelmébe. „Ma is világossá vált, hogy a bűnözésre szakosodott politikai gazemberek alkotta klán foglyul ejtette a román államot, és a választásokkor megszerzett hatalmát nem a román állampolgárok érdekeinek szolgálatába állítja, hanem arra használja fel, hogy megoldja személyes problémáit és megszabaduljon a politikai pályafutása alatt elkövetett bűncselekmények következményeitől” – fogalmazott.

Háromszék

1 Megjegyzés

  1. antal m.

    Az bűnözők mondjanak le, távozzanak a politikai vezetésekből!
    Értük a nép nem szenvedhet!!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük