A román fejedelemségek egyesülésének 162. évfordulóját ünneplik vasárnap a román politikai és közélet képviselői. Ludovic Orban képviselőházi elnök Focșani-ban, Anca Dragu szenátusi elnök pedig Bukarestben, uralkodó szobránál vesz részt a Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulójára szervezett ünnepségeken.

Idén nem lesz megtartva a román körtánc

Szintén az uralkodó emlékművénél helyez el koszorút Nicolae-Ionel Ciucă védelmi miniszter, illetve Daniel Petrescu altábornagy, vezérkari főnök is. Az ünnepségek résztvevői a hagyománytól eltérően idén nem fognak körtáncot (hórát) járni a járványhelyzet miatt.

Az orotodox templomok a vasárnapi misét követően egy percen át harangoznak a 'kis egyesülés' tiszteletére.

2015-ben ünnepelték először Romániában január 24-edikét, a román fejedelemségek – Moldva és Havasalföld – 1859-es egyesülésének napját, miután erről korábban törvényt fogadott el a bukaresti parlament.

Alexandru Ioan Cuza

1859 januárjában Moldva és Havasalföld is Alexandru Ioan Cuzat, a moldvai Nemzeti Párt uniót szorgalmazó vezetőjét választotta fejedelmévé, annak ellenére, hogy korábban a nagyhatalmak a – krími háború után török fennhatóság alól felszabadult – két román fejedelemség korlátozott egyesülésébe egyeztek csak bele. A perszonálunió után Cuza 1862-re elérte a két államapparátus összevonásának nemzetközi elismerését: az új állam ekkor vette fel a Románia nevet.

Romániának eddig (1990 óta) december elseje volt az egyetlen nemzeti ünnepe. 1918-ban az erdélyi, bánsági és magyarországi románok ezen a napon nyilvánították ki Gyulafehérváron az általuk lakott területek és Románia egyesülését.

Romániában 1918. december 1-jét a Nagy Egyesülésnek is nevezik, ennek mintájára 1859. január 24-ét – Cuza havasalföldi fejedelemmé választásának napját – a Kis Egyesülés napjaként kezdték emlegetni.

Daniel pátriárka, a román ortodox egyház vezetője az immár nemzeti ünnepnek minősülő dátumról szombaton kijelentette: január 24-e nem a Kis Egyesülés, hanem a modern román állam megteremtésének napja, amely megalapozta a nemzetegyesítés 1918-as beteljesedését.