Fotó: romkat.ro

Nem tarthatták meg a június végi bákói magyar miséjüket a moldvai csángók. A misére annak ellenére nem kerülhetett sor, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat már részben feloldották, és a hatóságok május 15-től szabad térben, június 16-tól pedig a templomokban is engedélyezték a szertartásokat.

A templomi miséknél a résztvevőknek kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és szájmaszkot kell viselniük. A vasárnapi magyar misét ennek ellenére a koronavírus-járványra hivatkozva mondták le – számolt be a maszol.ro portál.

Măriuț Felix, a magyar miséken szolgálatot teljesítő forrófalvi római katolikus plébános szerint a jászvásári püspökség döntött arról, hogy elmarad a júniusi mise, mert kicsi az erre kijelölt bákói templom, és nem biztosíthatók benne a megfelelő feltételek. A pap szerint járványügyi szempontból az is veszélyt jelent, hogy a magyar misére több faluból érkeznek hívek, és így nagyobb területen terjedhet a betegség. A pap meggyőződéssel állította, hogy újraindulhatnak a bákói magyar misék, ha a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.

Antal János a Forrófalvi Kulturális Egyesület vezetőjeként szervezi a bákói magyar misékre való utazást a különböző csángó településekről. A portálnak elmondta: készültek a magyar misére, és az utolsó pillanatban értesültek a püspökség döntéséről. A szervező értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a román nyelvű misék zavartalanul megtarthatók Bákóban, a havi egy magyar mise viszont nem.

A moldvai csángók csaknem harminc éve küzdenek a római katolikus egyházmegye vezetőivel a magyar misék engedélyezéséért. Az egyházmegyét 41 éven át vezető, tavaly augusztusban nyugdíjba vonult Petru Gherghel püspök a 2000-es évek elején azt hangoztatta, hogy csak akkor engedélyezi a magyar misét, ha megbizonyosodik róla, hogy a hívek legkevesebb két százaléka nem érti a román nyelvet. Később arra hivatkozva utasította el a magyar misét, hogy a csángó nyelv nem magyar nyelv. Végül Ferenc pápa tavalyi romániai látogatása szervezésének időszakában 2019 januárjától lehetővé tette, hogy a bákói Szent Miklós-plébániatemplomban minden hónap utolsó vasárnapján délben egy magyar misét is tartsanak. A jászvásári püspökséghez tartozó nyolc moldvai megyében – a püspökség honlapján közölt adatok szerint – 206 ezer római katolikus hívet tartanak számon. Magyar kutatók 30–40 ezerre becsülik azoknak a moldvai katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely helyi nyelvjárását. (Háromszék)