Ligia Deca

Visszaküldte újbóli megfontolásra a parlamenthez Klaus Iohannis államfő a tanügyi törvényt módosító tervezet óraszámcsökkentésre vonatkozó cikkelyét – közölte csütörtökön Ligia Deca, az Államelnöki Hivatal oktatásért és kutatásért felelős államtanácsosa.

Az államtanácsos tájékoztatása szerint az elnök visszaküldte a parlamenthez újbóli megfontolásra a 2011/1-es tanügyi törvényt módosító tervezetet, amely a következő tanévtől kezdődően „egy tollvonással” lecsökkentené az iskolai óraszámokat.

A változtatások szerint az elemi oktatásban átlagosan 20, a gimnáziumi években átlagosan 25, míg a líceumban átlagosan 30 órájuk lenne a diákoknak hetente. Az elnöki álláspont szerint azonban a módosítást nem előzte meg hatástanulmány, és negatív következménye lehet az oktatásban részt vevők közösségére nézve. Ezt egyébként a diákok, a tanárok és a szülők érdekvédelmi szervezeti egyaránt jelezték.

„Az intézkedés a közép- és hosszútávú stratégia hiányára utal ezen szakterületen, amely kiemelkedő jelentőségű Románia jövője szempontjából” – mondta Deca a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón.

Agerpres