Számít a magyarok szavazataira is az elnökválasztás második fordulójában – jelentette ki Klaus Iohannis szerdai sajtótájékoztatóján.

Az Evenimentul Zilei újságírójának kérdésére – amely az államfő magyarellenes gesztusaira is kitért – válaszolva Iohannis elmondta: 2014-ben különösebb mozgósítás nélkül is megkapta a magyarok szavazatát, és azt hiszi, hogy a többség most is meg fogja érteni a választás tétjét. Hozzátette: tetszett neki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azon kijelentése, hogy a magyarok egy fáin országot akarnak, ahol mindenki megkapja a tiszteletet – ő maga is ezt szeretné, egy normális Romániát, ezért bízik abban, hogy támogatni fogják.

Az államelnök szerda este tőle szokatlanul hosszú sajtótájékoztatót tartott, ahol egy bő órán keresztül minden feltett kérdésre válaszolt. Kezdetben kiértékelte az elnökválasztás első fordulóját, megköszönte a részvételt és külön a rá leadott szavazatokat, majd megismételte, hogy a Szociáldemokrata Párt 30 éve nem ért el ilyen rossz eredményt.

Felsorolta az elmúlt három évi „kártékony” kormányzás összes hibáját, és azt is, hogy ő mit tett ezek ellensúlyozására: véleménye szerint bebizonyította, hogy képes sikeresen harcolni az SZDP ellen, jól képviselni Romániát nemzetközi szinten, összefogni a jobboldali pártokat, és leállítani az SZDP-t. Még egyszer kifejtette, hogy miért nem hajlandó nyilvános vitát folytatni a másik versenyben maradt elnökjelölttel: gyakorlatilag megismételte kedden közzétett véleményét Viorica Dăncilă kormányfői teljesítményéről. Végül közölte: jövő kedden nyilvános beszélgetést folytat majd eddigi tevékenységéről és további terveiről, amelyre politológusokat, újságírókat, véleményformálókat fog meghívni, és válaszolni fog a kérdéseikre is.

Az elhangzottak dacára az újságírók többször is rákérdeztek arra, hogy miért nem vállalja a nyilvános vitát az SZDP jelenlegi jelöltjével, mikor öt évvel ezelőtt ő maga sürgette ezt Victor Ponta akkori szociáldemokrata miniszterelnökkel. Kíváncsiak voltak arra, hogy megbánta-e Viorica Dăncilă kinevezését, illetve Laura Codruța-Kövesi korrupcióellenes főügyész menesztését vagy bármi mást, Iohannis pedig elmondta: Ponta akkor elfogadható politikusnak tűnt, Dăncilă kinevezésekor pedig nem sejtette, hogy hová fog „fejlődni” a számára mindaddig ismeretlen hölgy, akiről csak annyit tudott, hogy az Európai Parlamentben töltött kilenc évet.

Kövesi menesztése nehéz pillanat volt számára és az ország számára is, de az alkotmánybíróság döntésének engedelmeskedett. Iohannis többször is megismételte, hogy véleménye szerint mindent megtett, amit egy államfő megtehetett, még a szabadságai alatt is dolgozott. A házait illetően kijelentette: az SZDP 2000 óta minden kampányban előhozakodik velük, de nincs semmi titkolnivalója, bűnvádi eljárás nem is indult ellene, csak polgári pere volt.

Hangsúlyozta: az SZDP vezetésétől szeretné megszabadítani az országot, mert katasztrófába próbálták taszítani – például külpolitikai téren is évekkel vetették vissza, holott nagyon közel voltunk az amerikai vízumkényszer eltörléséhez és ahhoz is, hogy felvegyék Romániát a schengeni övezetbe – szavazótáborukat azonban tiszteli, és ők is megérdemelnek egy olyan országot, ahol az állami intézmények jól működnek. Iohannis szerint az elmúlt öt évben az SZDP-kormányzás dacára is érezhető volt a fejlődés, különösen a civil társadalom hozzáállásában. Ő maga azt szeretné elérni, és ezért fog dolgozni a liberális kormánnyal együtt, hogy a külföldön élő románok is hazatérjenek – mondta még.

Dăncilă támad

Szörnyeteg arroganciát és a demokrácia teljes megvetését mutatta Klaus Iohannis államfő, aki mandátuma egyetlen sajtótájékoztatóján azt az egyetlen teljesítményt tudta felmutatni, hogy megbuktatott egy törvényesen megválasztott kormányt – jelentette ki Viorica Dăncilă. Az SZDP elnökjelöltje este nyolckor tartott visszavágó sajtótájékoztatót, amelyen többször is azzal vádolta Iohannist, hogy megsértette az alkotmányt és a románokat is. Többek között gyávának, hazugnak, férfiatlannak, diktátornak és szélsőségesnek is nevezte az államfőt, és újból kihívta nyilvános vitára.

Demeter J. Ildikó / Háromszék