Teleki Pál búcsúlevele (Fotó: Budapest Főváros Levéltára)

„Inczének! sürgősen!!” – olvasható azon borítékon, amit 1941. április 3-án hajnalban talált meg Teleki Pál miniszterelnök hálószobájában a Sándor-palotában titkára és bizalmasa, Incze Péter. A kormányfő mellett revolver hevert, alig néhány órával korábban lőtte főbe magát.

A most az egykori titkár családja által közzétett, a budapesti levéltárnak felajánlott levelet nem ismerhettük eddig, szövege a következő:

Kedves Incze,

Temetésem nemcsak legeslegegyszerűbben, de teljes titokban, reggel 7 órakor történjék. Azon a papon kívül csak maga vegyen részt.

távirati iroda útján közzéteendő, hogy koszorúkat senki ne küldjön, a temetésre (melynek időpontja nem közlendő) senki ne jöjjön. Cserkészek, egyet.[emi] ifjak röviden értesítendők, hogy maradjanak otthon. Egyetem értesítendő, hogy nem onnan temetnek. Professzorok is maradjanak otthon. Vigyenek ki mielőbb a halottasházba, hogy itthon [ne] zavarjak.

Gyászjelentés nem nyomandó.

Ha valaki kíváncsi, hogy mindez miért, megmondhatja, hogy nagyon és mind jobban utáltam az embereket.

Síromra sem most, sem később emléket ne tegyenek, még névtáblát sem. A szokványos temetői gondozáson kívül ne gondozzák.

Barátságát még egyszer szívből köszöni:

Teleki Pál

Végrendelet és levelek az íróasztal jobb felső fiókjában.”

Nem lehet biztosan állítani, hogy az Incze Péternek szóló levél közvetlenül közvetlenül az öngyilkosság előtt keletkezett. Ám több jel utalhat erre. Ablonczy Balázs történész, Teleki Pál monográfusa arra (a kort és Teleki akkori lelkiállapotát híven tükröző) sorra hívja fel a figyelmet, hogy „nagyon és mind jobban utáltam az embereket”. A levélben szereplő záróutalás – „Végrendelet és levelek az íróasztal jobb felső fiókjában” – szintén ezt a feltevést támaszthatja alá.

Teleki másik, Horthy Miklós kormányzóhoz írt búcsúlevele (és a hozzácsatolt a miniszterelnöki tisztségről való lemondásról szóló üzenet) közismert:

Főméltóságú Úr!

Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.

A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.

Nem tartottalak vissza.

Bűnös vagyok.

Teleki Pál

Teleki Pál és Incze Péter / Fotó: Budapest Főváros Levéltára

A politikus a húszas évek óta folyamatosan készült a feltehetően önkéntes halálra. Erre következtethetünk 1929-es – szintén most közzétett és Incze Péterhez címzett – búcsúleveléből, amelyet utóbb későbbi dátumokkal látott el, legutoljára 1938 májusában, amikor az Imrédy-kormányban kultuszminiszter lett.

Miért éppen ekkor, 1941. április 3-a hajnalán szánta rá magát a tettre az 1939 februárja óta a miniszterelnöki tisztséget (az 1920-21-es kormányfőség után) másodszor viselő Teleki Pál? Ablonczy Balázs egy korábbi írásában több okot is felsorolt, amelyek szerepet játszhattak vagy éppen nyomatékosították a szándékot. E szerint

  • legalább egy öngyilkossági kísérletéről és két idegösszeomlásáról tudhatunk a húszas-harmincas évekből
  • a húszas évek eleje óta súlyos beteg volt
  • két gyermekének ekkoriban ment tönkre az első házassága
  • nem sokkal korábban szatmári körútján szembesült azzal, hogy viszonylag toleráns nemzetiségpolitikai elképzeléseit a helyi közigazgatás semmibe veszi
  • 1941 kora tavaszán tudta meg, hogy édesanyja és felesége súlyos beteg,
  • Jugoszlávia körül kiéleződött a háborús feszültség
  • a háborús helyzetben Horthy magára hagyta Telekit, beleegyezve a német követelésekbe.

Az utolsó két pontnál érdemes hosszabban elidőznünk. Telekiék a jugoszlávokkal való korábban óvatos, a negyvenes évek elejétől intenzívebbé váló barátkozásban a Nyugat felé megmaradt egyetlen szabad kiskapu megnyitásának lehetőségét látták, abban bíztak, hogy a déli szomszéddal szövődő szorosabb szálak enyhíthetik az országra nehezedő egyre súlyosabb német nyomást. Maguk a németek is támogatták a közeledést, abban bízva, ez elősegíti Jugoszlávia csatlakozását a háromhatalmi egyezményhez. 1940 decemberében kötöttük meg déli szomszédunkkal az „örök barátsági szerződést”, amely azonban a hazai politikai körökben és a magyar diplomáciai karban vegyes visszhangot váltott ki.

Bárdossy László bukaresti követ, a betegeskedő Csáky István halála után, 1941 februárjától külügyminiszter például a kezdetektől helytelenítette a Csáky által javasolt s végül a szerződésbe bekerült „állandó béke és örökös barátság” formula használatát. Irreálisnak tartotta ugyanis, hogy két hónappal az olasz-görög háború kitörése, a britek görögországi megjelenése után a várható német felvonulás útvonalában fekvő, magát védelmezni nem tudó kis Magyarország értelmetlenül hangzatos „örök” kötelezettséget vállaljon a szintén a felvonulási útvonalba eső déli szomszédjával kapcsolatban. (Tegyük hozzá: a kérdésben Bárdossynak lehetett igaza.)

A további események jól ismertek: a németbarát jugoszláv kormány bukása után, 1941. március végén Hitler elhatározta a délszláv állam lerohanását, ehhez pedig Magyarország közreműködését kérte. A hazai Legfelső Honvédelmi Tanács április 1-jei ülésén Teleki miniszterelnök is megszavazta a német alakulatok átengedését és a támadáshoz való csatlakozást azzal a feltétellel, hogy a magyar csapatok – a szerződés megszegését elkendőzendő – Jugoszlávia szétesése, azaz a független Horvátország kikiáltása után léphetnek csak be a küzdelembe. (A kívánság megtagadása esetén nyilvánvalóan német megszállással kellett volna számolni.)

Teleki helyzete alig egy nap múlva mégis ellehetetlenült. Egyrészt Barcza György londoni követtől érkezett üzenet, miszerint a német csapatok átengedése a diplomáciai kapcsolatok megszakításával, a tevőleges részvétel pedig brit hadüzenettel járna. Másrészt április 2-a délutánján Horthy közölte vele, hogy a katonai akcióban német kérésre a Legfelső Honvédelmi Tanács határozatait részben figyelmen kívül hagyja. Teleki tiltakozott, de eredménytelenül.

A miniszterelnök halála után néhány nappal, április 6-án Magyarország területéről is megindult a német támadás Jugoszlávia ellen. A jugoszlávok ezt követően légitámadásokat intéztek Magyarország ellen, április 10-én pedig Zágrábban az usztasák kikiáltották a horvát függetlenséget. A délszláv állam „szétesett” tehát, így megindulhatott a magyar hadsereg is nemcsak Bácska, a baranyai háromszög és a Muraköz irányába, de Horvátország felé is. A brit hadüzenet végül, a Teleki halálát követő döbbenettől nem függetlenül, elmaradt, Magyarország kívül maradt egyelőre a háborún, és a német megszállás veszélye is elmúlt időlegesen.

Pethő Tibor / Magyar Hang