Fotó: ziarulunirea.ro

Előzetes letartóztatásban marad a medgyesi gyilkosság három gyanúsítottja. A gyulafehérvári ítélőtábla alaptalannak ítélte és elutasította hétfőn a három gyanúsított óvását, amelyet a nagyszebeni törvényszék által egy héttel ezelőtt kimondott, 30 napos előzetes letartóztatásról szóló döntés ellen nyújtottak be – közölte Cosmin Muntean szóvivő.

Az ítélőtábla határozata végleges, így a három gyanúsított vizsgálati fogságban marad. Kettejük ellen emberölés, harmadik társuk ellen ütlegelés miatt folyik eljárás.

Medgyesen január 12-éről 13-ára virradóra öltek meg egy fiatalt, az ügyben három személyt tartóztatott le a rendőrség. A nagyszebeni törvényszék közlése szerint a három gyanúsított közül kettőt a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján engedtek ki a börtönből.

Ion Veștemean főügyész tájékoztatása értelmében a 30 éves R. M. (2018. május 25-én szabadult, az eredetileg kiszabott időponthoz képest 777 nappal korábban), a 34 éves A. P. (2017. június 13-án szabadult, 423 nappal korábban) és a 38 éves, büntetett előéletű O. O. I. egy medgyesi klubban összetűzésbe került egy másik csoporttal, amelynek az áldozat, a 25 éves F. M. A. is tagja volt. Verekedés közben R. M. kést rántott, ezért a másik csoport távozott a klubból, a három gyanúsított azonban követte őket. F. M. A. elcsúszott a havon, mire a támadók rúgni kezdték és megkéselték, ez okozta a halálát.

Agerpres