Rakonczay Gábor. Fotó: MTI

Elérte a Déli-sarkot Rakonczay Gábor. Az extrém sportoló első magyarként, az Antarktisz partjairól indulva 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot, egy 94 kilós szánt húzva maga után.

Rakonczay Gábor az út során testsúlya 10 százalékát veszítette el, az arcán pedig fagyási sérüléseket szenvedett. Az expedíció PR-ügynökségének közleménye szerint elmondta: fizikailag próbára tette az a kétszáz kilométeres szakasz, amelyen mély hóban meneteltek, a táv végén pedig jeges szembeszéllel megküzdve kellett haladnia a cél felé. Eleinte mínusz 12 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet az Antarktiszon, ám ahogy közeledtek a sarkponthoz, folyamatosan mínusz 20 Celsius-fok alatti hőmérséklettel kellett megküzdeni, a hideg olykor elérte a mínusz 30 fokot is.

„Az Antarktisz hatalmas, tökéletesen élettelen, ugyanakkor fantasztikusan tiszta és érintetlen. Semmi sem indokolja itt az életben maradást. Az agy ráadásul képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész” – fogalmazott az extrém sportoló.

A szabályok értelmében aki először jár az Antarktiszon, annak csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay Gábor is negyedmagával vitte végig az expedíciót, ám a legtöbbet ő haladt az élen, és az ő szánja volt a legne­hezebb.

Háromszék