Fotó: REUTERS/Gleb Garanich

A kijevi törvényhozás megszavazta kedden a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését tartalmazó alkotmánymódosítást.

Az indítvány elfogadásához minősített többségre, azaz a 450 tagú parlamentben legalább 300 képviselő szavazatára volt szükség, ezért a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, egyedül kormányzó Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt önmagában nem tudta volna keresztülvinni a módosítást törvényhozáson.

Végül az előterjesztést 373-an szavazták meg az ülésteremben jelen lévő 404 képviselő közül. Csak a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért frakciójából nem támogatta egyetlen képviselő sem, az összes többi frakció és a függetlenek zöme is igennel szavazott az indítványra.

A módosítás értelmében az alkotmányból törlik azt a részt, amely kimondja, hogy a parlamenti képviselőkkel szemben a törvényhozás hozzájárulása nélkül nem indítható büntetőeljárás, valamint nem lehet őket őrizetbe venni, illetve letartóztatni.

Ugyanakkor továbbra is érvényben marad az a norma, hogy a képviselők nem viselnek jogi felelősséget a parlamenti szavazások eredményeiért, továbbá a törvényhozásban vagy annak hivatalaiban tett kijelentéseikért, kivéve, ha azok sértéseket vagy rágalmakat tartalmaznak.

A jogszabály 2020. január 1-jétől lép hatályba. (MTI / Euronews)