Afară cu ungurii din țară! (Ki a magyarokkal az országból!) – üvöltötték alantas indulatoktól eltorzult arccal az úzvölgyi magyar haditemetőbe 2019. június 6-án erőszakkal behatoló románok.

A Romániában immár jelszóvá minősült mondat üzenete nem szorul magyarázatra. Mindenki számára világos, hogy a magyarok elüldözésére, elkergetésére, kiebrudalására szólítanak fel ritmikus ismétlése által.

Ennek ellenére Daniel Galbeaza moinești-i ügyész szerint nem minősül a román Büntetőtörvénykönyv 369. cikkelyének előírásai szerint 6 hónaptól, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható gyűlöletkeltésnek, vagy hátrányos megkülönböztetésre való uszításnak. Éspedig azért nem, mert ebben az esetben a becsmérlő szavakat korlátozott számú személynek címezték, vagyis csak azoknak, akik nem engedték be a temetőbe az oda igyekvőket. A gyűlöletre vagy hátrányos megkülönböztetésre való uszításnak viszont az ügyész értelmezésében a személyek egy csoportjára kell vonatkoznia (például fogyatékosok, vagy homoszexuálisok) és nem egy etnikumra.

Cinikusan sajátos és felháborító kísérlete ez a csürhe által akkor és ott elkövetett bűncselekmény-sorozat kirívó mozzanata eltusolásának. És egyben tragikus is, hiszen a törvény betartásának a számonkérésével megbízott és erre felhatalmazott állami tisztségviselő próbálkozott vele. A hatalmi ágak egyikeként nyilvántartott igazságszolgáltatás részét képező ügyészség képviselője. Ráadásul az alapfokú határozatot felülvizsgáló Georgel Brăila moinești-i főügyész is helyénvalónak találta a szaktársa érvelését, és egyet értett vele.

A történtek ismételten rávilágítanak arra, hogy a bukaresti hatalom és annak szervei a magyarságot nemkívánatos elemnek tekintik az ország határain belül. A tőlünk való megszabadulás érdekében pedig következmények nélkül gyalázhatnak minket az ezzel megbízottak és erre felbujtottak. Miként arra is, hogy Románia nem jogállam. Éppen ezért tudatosítani kell magunkban, hogy mindennek csak egymásba kapaszkodva, egységes és határozott fellépéssel vethetünk gátat.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó