Kép: csemadok.sk

Másodjára már elutasítóan véleményezte a szenátus közigazgatási szakbizottsága azt a tervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. Ugyanez a szakbizottság júniusban még elfogadásra javasolta az RMDSZ törvénykezdeményezését, de akkor a kormánypártoknak nagy szükségük volt a magyar szövetség voksaira az önkéntes lemondásra nem hajlandó Sorin Grindeanu akkori miniszterelnök leváltásához.

Az ellenzéki pártok akkor éles nacionalista hangvételű támadást intéztek „a nemzeti érdekeket a magyar voksokért eladó” szociálliberális koalíció ellen, amely emiatt elnapolta az RMDSZ törvénykezdeményezéseinek megvitatását.

A tervezet október 16-án került napirendre a szenátus plénumában, de az RMDSZ kérésére visszautalták a szakbizottsághoz, miután a szövetség úgy értékelte, hogy már nincs meg a törvény elfogadásához szükséges többségi támogatás. Ennek ellenére tegnap ismét elővették, és már a kormány oldaláról is támadják: a közigazgatási bizottságban Ioan Denes Beszterce-Naszód megyei szociáldemokrata szenátor azt mondta, hogy pártja messzemenő nyitottságot tanúsít minden nemzeti kisebbség iránt, de nem léphet túl bizonyos dátumok jelképes töltetén, március 15. ünneppé nyilvánítása pedig roppant kényes kérdésnek számít Erdélyben.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy vélekedett: ez a törvénytervezet a júniusi politikai csatározások eszközévé vált, és a körülötte szított indulatok miatt ma már sokkal kényesebb ügynek számít, mint akkor.
A kormány a múlt héten elfogadott véleményezésében úgy értékelte: az RMDSZ tervezete – az esetleges szabadnap, illetve a közmédiára háruló feladatok tekintetében – pontosításra szorul, ugyanakkor alkotmányossági aggályát is kifejezte, mert szerinte sérülhet a jogegyenlőség, ha egyes román állampolgárok etnikai alapon részesülnek munkaszüneti napban. A kormány ezért nem foglalt állást a tervezet elfogadása vagy elutasítása mellett, a parlamentre bízta a döntést.

A törvénykezdeményezést a szenátus plénuma november 20-ig tűzheti napirendre. Akár szavaznak róla a határidő lejárata előtt, akár nem (ez utóbbi esetben hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánítják), a tervezet átkerül a képviselőházhoz, amely a végső döntést hivatott meghozni március 15. ünnepnappá nyilvánítása ügyében, immár határidő nélkül.

Háromszék