Múlt pénteken a kézdivásárhelyi Vass Imre, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke az általa hazai és magyarországi adományokból összegyűjtött mintegy kétezres könyvadománnyal Bákó megyébe ment, hogy átadja valamelyik iskolának, amelyben nem kötelező magyar oktatás is zajlik.

Első útja Pusztinába vezetett, ahol ismerőseitől kért és kapott tanácsot, hogy hová vigye a két hónap alatt összegyűjtött adományt. Így esett a választás a több mint háromezer lakosú Frumószára vagy Szépfalura, ahol fakultatív magyar oktatás is zajlik.

Vass Imrét a balkáni körülményeket idéző községházán Vasile Luca polgármester szívélyesen fogadta. Elmondta az elöljárónak, hogy miért jött. A községvezető telefonált egy-két tanárnak, de egyiküket sem érte el, ezért az iskola takarítónőjének szólt, nyissa ki az épület bejáratát, hogy lepakolhassák a könyvadományt. Vass Imre egy székely zászlót adományozott a polgármesternek, amelyet elfogadott és megköszönt. Az elöljáró elkísérte Vass Imrét az iskolához, majd távozott.

Miután Vass Imre és felesége, Imola becipelte a kartondo­bozokban levő könyveket az egyik osztályterembe, megérkezett Vasilică Heisu alpolgármester, aki már ellenségesen viselkedett, és azt ajánlotta, hogy pakolják vissza a kocsiba a könyveket, mert „ilyenekre nekik nincs szükségük”.

Vass Imre szerint az alpolgármester durva és magyarellenes fellépése a Ceaușescu-korszak milicistáira emlékeztette. Elkérte személyazonossági kártyáját, amelyet mobiltelefonnal lefényképezett, majd lejegyezte a telefonszámát is. Hiába kérte, hogy ha már ő bemutatkozott, akkor az illető is mutatkozzon be, az alpolgármester csak azt hajtogatta, hogy ő a „vice”.

A Vass házaspár visszacipelte a könyveket a kocsiba, és Pusztinára mentek, ahol a Magyar Házban hagyták az adományt. Keserű tapasztalattal érkeztek haza – mondotta el érdeklődésünkre Vass Imre.

Háromszék