Órákra leállt a támogatókat regisztráló alkalmazás a nemzeti régiók védelmében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított aláírásgyűjtés hajrájában – mondta az akció kampányfőnöke tegnap a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elveszett aláírások

Pesty László közölte: a leállás két és fél óráig tartott, ami az informatikusok becslése szerint a határidő vége előtti, nagy aktivitású periódusban körülbelül 22 ezer aláírás kiesésével járt. A digitális aláíró felületet az Európai Bizottság bocsátotta a kezdeményezés rendelkezésére egy évvel ezelőtt.

A leállás azzal magyarázható, hogy a honlap nem bírta a terhelést, nem volt felkészülve ilyen nagy mennyiségű látogatóra

– fűzte hozzá.

Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál legyenek tekintettel a régiók nemzeti jellegzetességeire is.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország – Magyarország, Románia és Szlovákia – hozta a jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot. Izsák Balázs, az SZNT elnöke az M1 csatorna vasárnap esti műsorában reményét fejezte ki, hogy május közepén döntés születik arról: egy „pótlólagos időben” újra elindulhat az európai nemzeti régiók védelmében indított uniós aláírásgyűjtés. (Háromszék)

1 Megjegyzés

  1. TÓDUCZ

    Há a kis antantosok meghekkelték egy kicsit a rendszert, hátha nem jön össze az 1000000 aláírás.

    Válasz

Hagy egy Válaszot TÓDUCZ-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük