Az Emberi Kötelességek Gyűjteménye ne tartalmazza az idiotizmust! / Fotó: stiridecluj.ro

Csikorognak, recsegnek, ropognak a rendszerek, keleten, nyugaton. A jelen társadalmának gyengeségei, hibái egymás után bukkannak felszínre. A volt szocialista országokban, éppen úgy, mint a nyugati jólét államokban. Kicsit más emberi reakciók mentén, de nagyjából ugyanabba az utcába érkeznek, ugyanazokkal a nehézségekkel néznek szembe a hatóságok: a polgáraik szabálykövetésre nem hajlandó viselkedése miatt képtelenek megállítani a járványt.

Az ex-kommunista országokban még mindig nem sikerült kinőni azt a mentalítást, miszerint az állam az első számú közellenség. Az elnyomó kommunista állami gépezet idejét csak úgy lehetett túlélni, ha sikerült visszalopni valamennyit az államosított javakból. A cipész bőrt lopott, a másik fonalat, élelmiszert, ipari cikkeket, ki, hol dolgozott, mihez fért hozzá. Igen jól működött a háttérben a spekuláns rendszer, a kéz kezet mos elv, az ismeretséggel minden intézhető gyakorlata.

A szocializmusnak vége lett, a mentalitás nem változott: az állam ellenség, ki kell cselezni, a törvények csak azért vannak, hogy legyen, amit kijátszani. Nem segített az elmúlt harminc év katasztrofális rablógazdálkodása sem a szemléletváltásban. Az sem, hogy sikerült kinyírni a tanügyet, polgári nevelést. Most újfent ezek a kommunista reflexek bújnak elő járvány idején: az állam rendelkezik, a nép pedig éli az életét, ahogy jónak látja, magasról tesz arra, amit a hatóságok elrendelnek. Csak azért se, hiszen az állam ellenség! Csak a rendelkezéseket kijátszva, sumákolással, hazudozással lehet haladni előre… A kommunista félelemgépezet nélkül ezzel a mentalitással az eredmény várhatóan siralmas lesz, százak, ezrek fizetnek életükkel. Ez nem kétségbeejtő lehetőség, hanem az eddig történtek alapján borítékolható, drámai végkifejlet.

Nem okosabb a fejlett nyugat sem, ahol a politikai korrektség vezérelvét emelték mindenek fölé, összemosva az egyetemes emberi alapjogokkal. Most a járvány előhozta groteszk fintorként, mennyire ostoba konzumzombikat nevel a multinacionális cégek uralta polkorrekt társadalom.

Nem kell ékesebb bizonyíték erre, mint az, hogy az járvánnyal kapcsolatos első hírekre, kollektív hisztériában rohanták meg a vécépapíros polcokat. Egymás kezéből tépve ki a túlélés zálogának gondolt gurigákat, feltankoltak jól budipapírból, és ezzel úgy érezték, megtettek mindent a járvány megállításának érdekében. Csodálkozva szembesültek azzal, a felhalmozott liszt és vécépapírkészletek nem állították meg a koronavírust.

Azt egyenesen felháborodva vették tudomásul, hogy a járvány miatt egyik napról a másikra korlátozzák jogaikat. Hogyan merészel valaki ránk parancsolni, maradjunk otthon, hiszen nekünk jogaink vannak? Azok az emberek, akik generációk óta nem néztek szembe vészhelyzettel, nem tudhatják milyen az. Akik megpróbáltatások nélkül, a kötelesség nélküli jogok világában nevelkedtek, most durcás gyerekekhez hasonlóan nem akarják tudomásul venni, hogy van szükséghelyzet, ami törvényt bont és rájuk lehet parancsolni, maradj otthon! A gumikesztyű hülyeség, a maszk nevetséges. Az eredmény itt is ugyanaz, borítékolható: feltehetően ezrek halálához vezet a nemtörődömség…

A járvány előbb-utóbb lecseng, minden nemzet, közösség veszteségekkel lesz kénytelen számolni. Hol kisebbekkel, hol nagyobbakkal, nagymértékben függően attól, hol sikerül inkább követni a szabályokat s az emberi jogok nyilatkozata mellett újfent felfedezni az Emberi Kötelességek Gyűjteményét is.

Hompoth Loránd