Bajkai István és Lomnici Zoltán. Fotó: Nagy D. István – Háromszék (archív)

A kézdivásárhelyi magyar fiatalok bebörtönzésével Románia azt üzeni az erdélyi magyarságnak, hogy a magyarok nem nemzetalkotó tényezők – jelentette ki az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Lomnici Zoltán úgy vélekedett, hogy a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügye terheli meg leginkább Magyarország és Románia viszonyát.

Felidézte: a két fiatalt azzal vádolják, hogy 2015-ben robbantani akartak a román nemzeti ünnep, december 1-je alkalmából Kézdivásárhelyen megtartott román katonai parádén. A terrorizmus vádját pedig néhány, egyikük lakásán talált, szilveszterre vásárolt petárdára, illetve egy lehallgatott telefonbeszélgetésre alapozták.

A bíróság végül 5-5 év szabadságvesztésre ítélte a két férfit – ismertette. Szerinte az ítélet azt mutatja, hogy Romániában végképp nem lehet beszélni igazságszolgáltatásról.

Miközben Magyarországgal szemben jogállamisági eljárás folyik, az Európai Unió eltűri, hogy Románia élen jár az őshonos magyar kisebbség jogfosztásában, és a román államfő uszító kijelentéseket tesz a magyarsággal szemben – jegyezte meg Lomnici Zoltán.

A sajtótájékoztatón Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: az Emberi Méltóság Tanácsa követeli a világ emberjogi szervezeteitől, hogy szólaljanak fel a magyarságot érő súlyos jogsértések ellen. Ugyanis ma a magyarság a legüldözöttebb nemzeti kisebbség Európában – tette hozzá.

Közlése szerint a két magyar fiatal elítélése az 50-es évek kommunista koncepciós pereit idézi, hiszen a két férfi olyan bűncselekményért van börtönben, amit nem követtek el. Ez azt mutatja, hogy a demokrácia színfalai között tovább működik a román sovinizmus – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Szőcs Zoltánt feltételesen szabadlábra helyezte a bíróság, ám a döntést az ügyészség megtámadta. Beke István esetében viszont úgy döntött a bíróság, hogy nem bocsátható feltételesen sem szabadon, miközben a börtön vezetése mindkettőjük esetében javaslatot tett erre.

Ezzel kapcsolatban Lomnici Zoltán arra hívta fel a figyelmet: az eltérő eljárásnak az a célja, hogy szembeállítsák egymással a két férfit, illetve ezen keresztül megosszák az erdélyi magyarságot is.

Bajkai István hozzátette: ebben a helyzetben magánszemélyek egy csoportja folytatja az érintett családok támogatását, illetve további jogi segítséget nyújt az elítéltek számára az Emberi Méltóság Tanácsa.

MTI