Az Embermentés a vészkorszakban c. könyv bemutatójára a Kolozsvári Magyar Napok keretében kerül sor, 2019. augusztus 19-én, 18 órakor a Bocskai-ház Óváry-termében (Mátyás király utca 4. szám.).

A szerzők közül részt vesznek:

• Gaál György művelődéstörténész (Kolozsvár)
• Kónya-Hamar Sándor közíró, politikus (Kolozsvár)
• Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa történész, az Erdélyi Szövetség elnöke (Bp)

A hivatalos és nem hivatalos Magyarország embermentő tevékenységéről 1945 után nem volt tanácsos írni… Az Erdélyi Szövetség 2014. november 8-án Embermentés a vészkorszakban – konferencia a holocaust 70. évfordulóján címmel szervezett tanácskozásán új tudományos kutatási eredmények tükrében mutathatta be – a magyar és határon túli történészek, felkérésével – azt a kiterjedt embermentő tevékenységet, amelyet a vészkorszakban üldözött személyek, zsidók megmentése érdekében szerzetesek, papok, egyházi és civilszervezetek, állami alkalmazottak hálózata végezett a Kárpát-medence egész területén.

Az ő halál-megvető bátorságuk nélkül Angelo Rotta pápai nuncius vagy Raoul Wallenberg svéd diplomata sem tudott volna annyi üldözöttet megmenteni. 1944 november végén a Lajos utcai titkos megbeszélésen…iratok, fotók, jegyzőkönyvek voltak az asztalon, élő igazolása a magyarság többségének humánus helytállásáról, Európában egyedülálló segítség-nyújtásának hiteles bizonyítékairól.

Wallenberg el akarta juttatni a szövetségesekhez azokat… (54.old.) Esterházy János, Salkaházi Sára, Slachta Margit, Járosi Andor evangélikus esperes, Miskolczy Dezső, Haynal Imre orvosprofesszorok, Csőgör Lajos fogorvos, Vita Sándor (Erdélyi Párt), P. Raile Jakab (a „farkasbőrbe bújt bárány”), Kollár Ferenc SJ, Soos Géza ref. lelkész, a keresztény egyházak mentőakcióinak koordinátora – könyvünk hősei között.

Egy olyan válogatást tarthat kezében az olvasó, amely a tájékozódás mellett segítheti a Holocaust-megemlékezések előkészítését éppúgy, mint a téma történelmi feldolgozását, hiszen e tények, adatok a tankönyvekből mai napig kimaradtak.

Erdélyi Szövetség

1 Megjegyzés

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük