Emil Boc, Kolozsvár főpolgármestere a kolozsvári román nyelvű felsőoktatás 100. évfordulója alkalmából beszédet tartott a Babeș-Bolyai Tudományegyetem gáláján.

Boc a közösség nevében gratulált az egyetem vezetőségének, háláját fejezte ki a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár fejlesztéséhez és népszerűsítéséhez való hozzájárulását.

„100 évvel ezelőtt ebben a teremben (szerk.megj.: Aula Magna) Vasile Pîrvan Életünk kötelessége című híres beszéde hangzott el. Vajon mit válaszolnánk most, 100 év elteltével? Mit válaszolnánk Sextil Pușcariunak, Iuliu Hațieganunak? Teljesítettük életünk kötelességét, erre pedig három érvet fogok felsorolni. Először: az egyetem az erőd szíve, közösségünk fejlődésének legfontosabb motorja, Kolozsvár stratégiai előnye volt és marad”, vallotta Boc.

„Másodszor: a Babeș-Bolyai Tudományegyetem a legjobb román egyetem a nemzetközi rangsorolásban. Harmadszor: Erdély az a tér volt és marad, amelyben a románok, magyarok és németek egymást kiegészítik. Három hivatalos nyelve van az egyetemnek, ez a nyitottságot, a modernitást és az európaiságot mutatja, ez jellemez bennünket”, mutatott rá a polgármester.

Hol lesz az egyetem 100 év múlva?, tette fel a kérdést Boc, aki azt állítja, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szerepe nem csupán a kurzusokon, a folyóiratokban megjelent tanulmányokon alapszik. Az egyetem a demokrácia és az európai értékek őrzője kell legyen, vallja a főpolgármester.

„Azt szeretném, ha a kolozsvári egyetem 100 év múlva mérvadó lenne minden európai egyetemista számára. Manchestertől Münchenig, Berlintől Brágáig, Varsótól Budapestig hallgassák a kolozsvári egyetem digitális tananyagait. Mi pedig az európai közösség része maradunk”, állította Boc. (Monitorulcj.ro)

22 hozzászólás

  1. antal m.

    Tóducz ! Az Ön véleményezése pontatlan:–egyaránt létezik- létezhet gyengébb ember mindenhol, akár mint az erdők mélyén élő vagy száraz fák is! Ön saját erejéből nem képes egyensúlyban állni,——– erkölcsileg-humánosan!
    Tévhitben él, /inkább a múltban/ mint jelen haladóként! Gondolja jobban ismerem egyiket vagy másikat itt a fórumon? De, – a vélekedések eltérőek, az emberiességet tekintve!
    Itt nem lehet beszélgetni-írni közvetlenség tükrében, mert nagyon távoliak vagyunk emberi ismereteink valóságaiban! De, itt nem az a hely, hol egymást megsérteni vagy gyalázni kellene!
    Mindenki véleménye számít, úgy ahogy az ermára kerül, – és ki-ki tovább végzi azt amit a legjobban ért és tud, – ott hol él-tevékenykedik és lakik! AZ EGYSÉG FONTOS!

    Válasz
  2. antal m.

    Tóducz ! Melyik újából szopta, a perselypénz leosztást? Ezt is az a volt ,,aktívísta,, állítja aki kapcsolatot tartott a nép szenny aljával! Olyan beszéd mint: a Lenin Bélázás, a milicistázás, a romákok, stb. léhaságai:- okoskodás-fontoskodás-vagánykodás-szellemeskedés-nagy képűségek! A gének, – Dr. elvtárs!

    Válasz
  3. antal m.

    Tóducz! A fentiekben a polgármester 1oo év távlatában beszélt! Nem tért ki a hosszú végtelen történtekre. Ön jön történelmi ,,szakértőként,,, mellé beszélni?! Helytelen!
    Inkább Nyilast ,,kéne,, vennie arcélnek!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m. úr, én értem Önt, hisz Ön is hajlamos, akár csak a polgármester, rózsaszínűvé tenni a múltat, kifelejtve belőle ezt-azt! Ne tessék Nyilas úr szoknyája alá menekülni, tessék beérni a Dobai úr pendelyével.

      Válasz
  4. antal m.

    Tóducz ! Ön irgalmatlan! Nem inaskodtam többet az életben mint Ön.! Minden tudománynak kezdetekor, amit Ön is meg tett akár mint én is a szakismeretkor gyakoroltunk fizikailag, akár mint Ön is, gyakorló orvos! Majd bőségesen termeltünk, dolgoztunk, szakterületeinken, az évek hosszú során!
    Saját magát alázza és nem engem, a be idegződött butaságáról, az iróniájával,– ha ezt folytatja! Tanácsai,- elvéreztek nálam,,….- !

    Válasz
    • Tóducz

      antal m. úr, azért egy botcsinálta kőművesinast ne tessék összemosni egy orvostanhallgatóval!

      Válasz
  5. antal m.

    Tóducz! Ön össze-vissza pontatlanságokat írogat:
    1. Bolyai Tudományegyetem 1945 és 1959 között Kolozsvárott. Majd a 4o5-ös törvény elrendeli a román egyetem vissza térését. Lesz BBTE,stb,… Én erre hivatkoztam! ! !
    2. Az első világháború végeztével 1919 május 12-én alapították meg a kolozsvári román egyetemet, i. Ferdinánd Egyetem néven.
    A többit mindenki ismeri a múlt történelméből! Hol a HIBÁM ???

    Válasz
    • Tóducz

      antal m. mérnök úr, há újból tetszik magyarázni betonista inas bizonyítványát. A többit mindenki ismeri Önön kívül. Tessék szeretettel fogadni a Várközi úr hozzászólását a témáról itt alább. Minél jobban tetszik erőlködni, annál jobban ki tetszik domborítani az inas éveiből (de nem csak) származó műveltségi hiányosságait!

      Válasz
  6. Mikulás

    A románok még mindig rendesebbek mint a magyar protestánsok voltak, akiket nekem most állítólag ünnepelnem kéne, mert hogy Luther Márton 1517 október 31-én függesztette ki a 95 tételét és ezzel útjára indította a Reformáció nevű rabló hadjáratot.

    Idézet a Wiki izéből:

    “A jezsuiták 1579-ben csak a városon kívül kaptak engedélyt a letelepedésre. 1581-ben Báthory István fejedelem nekik adta ugyan a Farkas utcai templom és zárda épületét, de 1588-ban a medgyesi országgyűlés kitiltotta őket Erdélyből. 1595-ben Báthory Kristóf visszahívta a jezsuitákat, 1603-ban Székely Mózes ismét elűzte őket.”

    Hiába alapított Báthory istván fejedelem jezsuita katolikus főiskolát Kolozsváron, amit egyetemmé akart fejleszteni. A katolikus főiskola magas színvonalú képzése annyira megijesztette a protestánsokat, hogy a konkurenciát jelentő főiskolát 1603-ban földig rombolták, a tudós jezsuita szerzetes tanárokat pedig fizikailag súlyosan bántalmazták és elzavarták.

    Szidhatjuk a románokat, de talán a Reformáció bűneiért is ver minket Isten, éppen Kolozsváron.

    Válasz
    • Tóducz

      Fel tetszett ébredni kedves Mikulás bácsi? Álmatlanságban tetszik szenvedni? 28 nap múlva vártuk!

      Válasz
    • Tóducz

      Tisztelt urak, urinák, elvtársak és aranyos Mikulás bácsi, nov. 7 reggel a takarítónő a nagy Lenin elvtárshoz mert bekopogni, belépni és szólni kíméletes hangon, mondván az oroszok Markó Bélájának, hogy: Lenin elvtárs tessék felkelni, hisz ma november hetedike van és indul a forradalom, amelyről aztán kiderült, hogy végül is októberben volt.

      Válasz
    • Nyilas

      Kedves Mikulás bácsi.
      Talán nem kellett volna olyan zsidósan üzletet csinálni az üdvözülésből. Pénzre váltani a hívők reményét, hogy a mennyekbe jutnak ha fizetnek érte, és akkor lehet, hogy luther Márton nem függeaszti ki a 95 pontból álló tételét.
      Önmagában keresse a bűnt, mert a katólikus egyház pénzsóvársága a papság lealjasodása vezetett oda, hogy a híveket el lehetett téríteni tőle.
      Ne jöjjön állandóan az “elrablássl” mert azok a templomok nem a katólikus egyházé, hanem a híveké voltak. István királyunk rendeleteiben nem az volt, hogy “minden tíz falunak építsen a katólikus egyház templomot, hanem az, hogy minden tíz falu építsen magának templomot. Jó lenne, ha bigottságában legalább a történelmi tényekkel tisztában lenne.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Nyilas úr, a Mikulás bácsink nem buta gyerek, nem antal m. kategória. Ő a róm.kat egyház ermára delegált aktív aktivistája. Hogy a perselypénzből leosztanak neki is valamit, az is ki fog derülni egykor!

        Válasz
    • Mikitata

      Drága Mikulás!
      Évek óta rágódom azon, hogy a többségiek miért nem térnek át a református hitre. Most már tudom: ők jobbak, mint a katolikusok. Felsőbbrendűek és mindemellett a testvéri szeretet megtestesítői. A testvéri együttélés elkötelezett hívei, még annak árán is, ha az az együtt-élők kárára is van. És ennek érdekében még azt is képesek elviselni a szeretet-teli együttélés érdekében, hogy elviselik azt, hogy csak ők lehetnek a górék. A z összetartozás érdekében református iskolát és egyetemeket is kénytelenek felszámolni. Természetesen vannak kivételek is, akik mindenkit átvernek, még saját nagyívű ígéreteiket sem tartják be, ellenben a Kós Károly által “erdélyi pszichének” nevezett transzszilvanizmusra esküsznek.

      Meg aztán azon is rágódom, hogy ki és miért találta ki a nyári-mikulás fogalmat. Talán Ön, Mikulás elárulhatná, hogy hogyan csinálja.

      Válasz
  7. Arus Zsolt

    Szép szavak. Meg kell nézni, hogy az a három “hivatalos” nyelv hogy van jelen az egyetem mindennapjaiban. Lehet kezdeni a fõépület homlokzatán az egyyetem nevével.

    Válasz
    • Várközi

      Tényleg ki vagyunk egészítve egymással, 1919 május 12-én a román katonaság körbevette és bezárta a még magyar Ferenc József T Egyetemet és nagyjából azóta is így van.

      Válasz
  8. antal m.

    Kiemelhette volna egyszerűen azt, hogy a volt BOLYAI EGYETEM adott mind ennek alapot!

    Válasz
    • Tóducz

      Há drága betonista mérnök úr, antal m., a tanoda régebbi, már a jezsuiták üzemeltették a középkor elejétől, több évszázadon keresztül. A modern korban, 1872-ben Ferencz József-tudományegyetem név égisze alatt indították. Nem szeretnék egyetemtörténeti előadást tartani Önnek, a valós információkat megkapja az interneten. De azt el kell mondjam Önnek, hogy azért tartunk itt, ahol vagyunk, mert az erdélyi magyar “értelmiség” a romákoktól megszerzett történelem ferdítésektől van megfertőzve! S az ilyen mérnök urak írogatnak marhaságokat a médiumok közfelületeire az erdélyi magyar fiatalság félrevezetése veszélyének figyelmen kívül hagyásával!

      Válasz
  9. Tóducz

    A sors iróniája az, hogy a Ioan-Aurel Pop, az egykori cegei Wass birtokon, Vasasszentivánon született!

    Válasz
  10. Tóducz

    Választás előtti füst. Az egyetem jelenlegi rektora (egyébként a Romák Kakadémia elnöke is), Ioan-Aurel Pop, ultra sovén történelmet hamisító professzor, aki azt állította, hogy a romákok nem ígértek önrendelkezést (autonómiát) az erdélyi magyarok részére 1918-ban. Az egyetem egyik rektorhelyettese pedig VI-os Lenin Bélánk fiacskája.

    Válasz
    • Mikulás

      Kedves Tóducz Úr, ki az a Lenin Bélánk fiacskája? Nekem Költő Bélánk kopasz homloka és kecskeszakálla lebeg a szemem előtt, aki jobban tette volna, ha nem lesz RMDSZ elnök. Az ő fiacskája rektorhelyettes?

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves aranyos Mikulás bácsi, Leninünk 1975-ben született Bálint fiacskája az egyik rektorhelyettes.

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük