Emlékek a kútból (3) - Kereken harminc éve történt

Fotó: inliniedreapta.net

Iliescu elvtárs, a jótevő

Ma sem tudjuk, mi történt pontosan 1989. decemberében Romániában. Sokaknak akkor fel sem tűnt, ma már, visszagondolva, szinte nevetséges, hogy Bukarestben mindenfele lövöldözgettek, de a fényözönben úszó balkonba, ahol az ország „új” vezetése szónokolt, egyetlen lövedék sem csapódott be.

Nos, amikor apám meglátta Iliescut a tévében, szinte kisesett a fotelből. Előbb csak annyit tudott kinyögni, hogy „ezt az embert ismerem”. Erre megszólalt anyám: „te, Lajos, én is ismerem valahonnan!” Számomra akkor titok volt, hol futhatott össze a kolozsvári jogász/közgazdász és székelyföldi származású felesége az önjelölt államelnökkel, de aztán fény derült erre.

Iliescu, miután elvtársai eltávolították a kommunista párt első vonalából, 1971 és 1974 között Temes Megye Tanácsának kultúráért felelős alelnöke volt, ebben a minőségében gyakran megfordult a színház körül is.

Temesváron tartózkodó szüleim, egy késő esti előadás után, amikor szokás szerint a tömegközlekedési eszközök rég a garázsban pihentek, ott ácsorogtak a színházhoz közeli megállóban, hátha-hátha egy elkésett villamos még felveszi őket is. Jó nagyot kellett volna gyalogolniuk a központtól a Gyárvárosig, anyám fázott és türelmetlen volt, apám csöndben átkozódott. Amikor már majdnem nekivágtak az éjszakában a több kilométeres útnak, egy hatalmas fekete Volga húzott a járda mellé, és egy ember megkérdezte, miért szobroznak ott. Elmagyarázták, hogy színházban voltak, villamosra várnak, de úgy tűnik, ennek lőttek, és éppen indultak volna gyalog. Az illető ekkor kinyitotta a gépkocsi ajtóját, és szüleimet betessékelte, majd hazaszállította őket. A kedves személy csak elváláskor mutatkozott be: „Ion Iliescu elvtárs vagyok.”

Azóta persze kiderült, mennyire „kedves” ez a vén, minden hájjal megkent kommunista, de 89-ben apám meg volt győződve arról, hogy jobb ember nem is kerülhetett volna az ország élére. A tanulság ebből is csak az, hogy a látszat mennyire csal. És hogyan változnak az emberek. Később szidta szegény apám eleget az „kedves elvtársat”…

Nánó Csaba

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    A válasz egyszerű Nánó úr, a “kedves” ember és a metafizika és a clitoris között vergődő Gelu Voican-Voiculescu és társaik emberei lőttek.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük