Harminc esztendővel ezelőtt, május másodikán alakult meg a kommunista diktatúra utáni első szabadon választott Országgyűlés. Képsorozattal és a képekhez fűzött néhány megjegyzéssel emlékezem azokra a történelemformáló felejthetetlen napokra.

Emelkedett hangulat, megilletődöttség, ünnepélyes csend: Varga Béla beszél a szónoki emelvényen.
A Németh-kormány jelenlétében alakul meg az új Országgyűlés.
Németh Miklós gratulál Antall Józsefnek.
Antall Péter készítette rólam ezt a képet, az ülés szünetében, a Parlament épülete előtt.
A mandátumok megoszlása az Országgyűlésben. A kép szépséghibája, hogy a frakciók más sorrendben ültek. Jobbról balra: KDNP, MDF, FKGP, SZDSZ, FIDESZ, MSZP, Függetlenek.
Szabad György, az új Országgyűlés elnöke, megnyitja az ülést.
Antall Józsefet, a kijelölt miniszterelnököt, köszöntik a képviselők.
Orbán Viktor és Deutsch Tamás az alakuló ülésen. Kabáthajtókájukon a FIDESZ jelvénye, a stilizált narancs. Minden képviselő kapott ajándékba egy narancsot a fiatal demokratáktól, amikor elfoglaltuk a helyünket, ott volt az asztalon, minden kommentár nélkül. Már akkor nagyfokú kreatívitásról és népszerűség-szerzési képességről tettek tanúbizonyságot.
Az ülés után a leköszönő miniszterelnök, Németh Miklós dokumentumokat ad át Antall Józsefnek, a kijelölt miniszterelnöknek.
Másnap, május harmadikán, már elkezdtük a munka dandárját.

Csóti György