Fotó: MTI

Emléktáblát avattak tegnap a budapesti Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.

A rendezvényen Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke azt mondta, még soha nem hallotta mástól, hogy olyan világosan fogalmazta volna meg az identitását, a kötődését, mint Puczi Béla, aki akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy egyszerre magyar és cigány is, amikor kínozták.

Ez nagy helytállás – tette hozzá. Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársának visszaemlékezése szerint Puczi Béla tiszta gondolkodású, büszke, kemény, egyszerű munkás cigány volt. A Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület az esemény alkalmából kiadott közös sajtóközleményében azt írta, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő romák azt kiáltották: „Ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok!”.

Fotó: MTI

A roma csapat egyik vezetője Puczi Béla volt, akit megtorlásul börtönbe zártak és megkínoztak. Amikor Magyarországra menekült, nem hősként, hanem román cigányként tekintettek rá. Sok hányattatás után 2009-ben hajléktalanként halt meg Budapesten.

Háromszék