Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a bukaresti parlamentben jelen levő romániai magyar képviselőknek feltételekhez kell kötniük a román kormány és a kormánypártok támogatását – olvasható az EMNP által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A dokumentum szerint az erdélyi közvélemény joggal követi aggodalommal a kormányválság és kormányalakítás eseményeit, hiszen egy éven belül immár a harmadik miniszterelnök kezdheti meg munkáját Bukarestben.

Az EMNP Országos Elnöksége szerint a romániai magyar képviselőknek csak akkor érdemes támogatniuk az új kormányt és a kormánykoalíció pártjait, ha az erdélyi magyar közösség szempontjából megkerülhetetlen kérdésekben garanciákat kapnak az előrelépésre.

Az EMNP szerint a feltételek között kell szerepelnie az autonómiaformák megvalósításáról szóló román-magyar párbeszéd beindulásának, a közigazgatásban az anyanyelvhasználat megfelelő biztosításának, valamint az ezt szabályozó törvényes keret kibővítésének.

A feltételek közé sorolták a nemzeti és regionális jelképek szabad használatának haladéktalan biztosítását és az ezzel kapcsolatos hatósági zaklatások megszüntetését, az egyházi- és közösségi vagyon visszaszolgáltatásának újraindítását és megnyugtató rendezését.

Az EMNP szerint a támogatás feltételéül kell szabni a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a marosvásárhelyi római katolikus líceum ügyének rendezését, Székelyföld gazdasági diszkriminációjának megszüntetését és a régió fejlődésének biztosítását, a Székelyföldet is érintő észak-erdélyi autópálya mihamarabbi megépítését, az igazságügyi törvénycsomag felülvizsgálatát, valamint az év elejétől tapasztalható súlyos adó- és pénzügyi zavart okozó törvények módosítását.

"Jogos elvárásunk, hogy az erdélyi magyar szavazatokat a bukaresti törvényhozásban képviselők pártpolitikai szempontjaikon felülemelkedve a magyar közösség nemzeti érdekeit tartsák szem előtt" – olvasható a közleményben.

Az RMDSZ hétfőn bejelentette, hogy bizalmat szavaz a beiktatásra váró új román kormánynak, a kormánykoalíció pártjaival pedig várhatóan a héten fog tárgyalni a parlamenti együttműködési megállapodásuk esetleges megújításáról.

MTI