Húsvét a Vatikánban / Fotó MTI, EPA, Claudio Peri

A négynapos ünnep műsorainak fókuszában a feltámadás örömhíre áll. A vallási tárgyú műsorok és közvetítések mellett, zenei és filmes élmények is színesítik a közmédia ünnepi műsorfolyamát.

Nagypénteken délelőtt 10-től a Duna Televízió a budapesti református istentiszteletet közvetíti, 11 órától Isten kezében címmel portréműsort láthatnak nézőink Bátor Botond pálos szerzetesről. Este fél kilenctől a Szent Pál című olasz-cseh-német filmdráma első részét, 22.00-től Az angol beteg amerikai romantikus drámát láthatják reklámok nélkül, akár HD minőségben is a Dunán. Péntek este kilenctől a Duna World műsorán a Via Crucis- Ferenc pápa keresztútjának közvetítését sugározza a csatorna Rómából.

Szombaton a Csak színház és más semmi harmadik  évadának 5. részét 19.40-től, a Szent Pál c. filmdráma második részét 20.40-től láthatják nézőink a Duna Televízió műsorán.

Szombaton 17.15-től és vasárnap ugyanebben az időpontban az M3 csatorna műsorra tűzi az Abigél című négyrészes magyar sorozatot. A Duna World-ön 20.40-től a Dokuzóna – Válogatás a Palicsi Televíziós Szemle díjazott alkotásaiból című műsor látható, majd a csatorna Szabó Magda Az ajtó című, életrajzi ihletésű regényének filmfeldolgozását adja 21.35-től.

Vasárnap reggel 7.45-től Kereszt-Tények, majd Katolikus krónika, 8.25-től pedig az „Így szól az Úr” műsort ajánljuk a Duna Televízió kínálatából. Délben Kapcsoljuk Rómát! címmel – Ferenc pápa "Urbi et Orbi" áldásának közvetítését láthatják a Dunán, majd délután háromtól Jókai Mór regényének filmadaptációját, Az aranyembert tűzi műsorára a csatorna. Este lengyel-olasz filmdrámával, a Karol – Az ember, aki pápa lett sorozat első részével készül a Duna Televízió 22.55-től.

Húsvét hétfőn 9.30-tól a Bencés főapát beiktatását felvételről közvetíti a Duna Televízió Pannonhalmáról. 13.45-től A Biblia a magyar képzőművészetben címmel M.S. Mester: Feltámadásáról láthatnak műsort nézőink, majd este 22.50-től érkezik a Karol – Az ember, aki pápa lett, filmdráma második része. A 7-kor Nálam! – Dallos Bogival következő részét  hétfőn este 21.05-től láthatják nézőink az M2 Petőfi TV műsorán. Bogi következő vendége Závodi Marcel. Az M5 csatorna hétfő estére operafilmmel készül 21.15-től, műsoron Wagner: Parsifal c. műve.

Györffi Réka / MTVA