Fotó: Friss Média

A kisvárdai székhelyű Tőkés László Alapítvány kuratóriuma a 2018-as egyéni díjátadó ünnepséget a helyi református templomban rendezte meg szeptember 23-án délután.

Az 1989-es romániai rendszerváltás előtt kezdeményezett, 1990-ben bejegyzett fundáció alapító okiratának harmadik pontjában a következők olvashatók. „Egyéni díj adományozását annak a személynek, aki a magyarság helyzetét életművével (tudományos, művészeti, politikai, vallási, humanitárius cselekvések) jelentős mértékben segíti, fejlődését előmozdítja.” A Tőkés László Alapítvány kuratóriuma döntése alapján idén az erdélyi gyökerű Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, előadóművész, tanár, érdemes művész, a Krónikás Zenedealapító igazgatója vehette át a 2018. évi egyéni Tőkés-díjat Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnöktől. „Dévai Nagy Kamillát aligha kell bemutatni: csodálatos hangja, fennkölt előadóstílusa, verses dalai révén több évtizede ismert előadóművész, s nagy tiszteletnek örvend határokon belül és a nagyvilág magyarjai között” – írta róla Vincze Péter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosból tudósítva a Szon.hu regionális hírportált.

Fotó: Friss Média

Az ünnepi díjátadás a Himnusz közös eléneklésével kezdődött. A megjelenteket Százvai László, a kisvárdai református gyülekezet vezető lelkipásztora köszöntötte, majd igét hirdetett. A kuratórium egyhangú döntésének ismertetését követően a díjazott munkásságáról, emberi nagyságáról Papp Angéla tanár mondott méltató szavakat. A Kisvárdai Alapfokú Művészeti Iskola Józsa-Vincze Vivien tanár által felkészített tanulói népdalcsokorral köszöntötték a díjat átvevő Dévai Nagy Kamillát, aki köszönetét gitárkísérettel előadott dallal fejezte ki. A művésznőt Meleg Vilmos nagyváradi színész is köszöntötte az alkalomhoz illő verscsokor előadásával. A díjátadó ünnepség a Szózat közös eléneklésével ér véget.

A Tőkés-díj a Györfi Sándor Kossuth-díjas magyar szobrász- és éremművész által készített emlékplakett és a vele járó négyszázezer forint. A díjat először 1991-ben adták át Gelu Păteanu román írónak, műfordítónak. 1996-tól évenként díjazzák a kuratórium által kiválasztottakat. Hölgyet 11 évvel ezelőtt díjaztak, Szabó Magda író személyében.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája