Fotó: Facebook

A spanyol alkotmánybíróság csütörtökön jóváhagyta, hogy Carles Puigdemont volt katalán elnök és egykori szeparatista kormányának két tagja megmérettesse magát az európai parlamenti (EP) választásokon.

A bírák egyhangú döntéssel utasították el az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt beadványát, amellyel korábbi, szintén megengedő bírósági határozatok ellen fellebbezett.

Az alkotmánybíróság nem látta megalapozottnak a párt érvelését, miszerint a külföldön tartózkodó katalán politikusok jelöltsége hátrányos lenne a többi jelölt, ebben az esetben az Állampolgárok számára, és sértené alapvető jogaikat.

Várhatóan hasonló döntés születik majd a konzervatív Néppárt (PP) beadványára is, amelyben kifogással élt az ellen, hogy a bíróságok szerint jogszerű a katalán politikusok indulása.

A spanyol központi választási bizottság (JEC) több mint egy hete kizárta a volt katalán elnököt, valamint Antoní Comín és Clara Ponsatí függetlenségi vezetőket az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) nevű pártszövetség európai parlamenti (EP) választási listájáról.

Mindhárman önkéntes külföldi száműzetésben élnek 2017 októberének vége óta, miután elmenekültek a spanyol igazságszolgáltatás elől a katalán függetlenség egyoldalú kikiáltását követően.

Az érintettek a kizárás miatt bírósághoz fordultak, amely helyt adott a kereseteiknek, és a JEC döntéséről megállapította, hogy az "nincs összhangban a joggal".

Carles Puigdemont szerint az Európai Parlament tagjává választása esetén azonnal mentelmi jog illetné meg, és hazatérhetne Katalóniába anélkül, hogy a spanyol hatóságok őrizetbe vennék, habár elfogatóparancs van ellene érvényben.

Az EP jogi szolgálatának április 17-i közleménye szerint azonban ahhoz, hogy mentességet élvezhessen, előbb képviselői esküt kell tennie, méghozzá országának törvényei szerint előírt módon.

Spanyolország esetében ez azt jelenti, hogy a volt katalán elnöknek Madridban személyesen kell megjelennie az eskütételen, ezzel azonban letartóztatását kockáztatja.

A spanyol társadalomkutató központ (CIS) legfrissebb, csütörtökön közölt felmérése szerint Puigdemont mandátumot nyerhet a jövő vasárnapi választáson, rajta kívül képviselői helyet szerezhet egykori elnökhelyettese, Oriol Junqueras, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) vezetője, aki 18 hónapja van előzetes letartóztatásban a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Az ügy tárgyalása jelenleg is zajlik a madridi legfelsőbb bíróságon.

MTI