Cseresznyés Szilamért leginkább úgy ismerjük, mint a baróti TransylMania együttes alapítóját, basszusgitárosát. Valószínűleg nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, nem zenéből él: magaslati feladatokat, ács- és bádogmunkát, kőművességet értő csapatával épített örökségünk megőrzésén fáradozik.
Azt vallja, templomokhoz és tornyokhoz csak az nyúljon, aki hivatásként éli meg munkáját. Lényeges a gondoskodó magatartás, mert az elődeink által emelt épületek csak akkor fogják unokáinkat is szolgálni, ha ma igényesen és felelősségteljesen dolgozunk.
Várnak otthon a templomaim
– Mi visz rá valakit, hogy a meglehetősen veszélyesnek számító magaslati munkát vállalja?
– Fiatalon szinte minden szabad időmet a hegymászás töltötte ki, amelyet annyira szerettem, hogy idővel úgy döntöttem, a hobbim lesz a hivatásom. A kilencvenes évek elején Magyarországra mentem szakmát tanulni. Egy budapesti céghez azzal állítottam be, hogy Erdélyből jöttem, szeretem a magasságot, tudok dolgozni két-három hónapig, amíg szakterületük alapjait elsajátítom, jóformán jelképes összegért is hajlandó vagyok munkát vállalni. Nemcsak befogadtak, hanem marasztaltak is, hiszen tényleg tanulni akartam, élmunkás lelkesedéssel dolgoztam. Még azt is megígérték, a barátnőmnek is – ma már a feleségem, Ceci –, hogy állandó munkahelyet biztosítanak számunkra. Nem maradtam tovább, mint az általam szükségesnek vélt tanulási idő, azt mondtam, várnak otthon a templomaim.
Laci bácsi kávéja
– E szűk három év tapasztalata elég volt, hogy itthon sikeres vállalkozó légy?
– Szó se róla! Hazajöttem, s azon voltam, hogy találjak magamnak egy olyan mestert, akitől a műemlékek felújításáról tanulhatok. Azzal kezdtem, hogy nyakamba vettem Erdővidéket, s érdeklődni kezdtem a lelkészeknél, kivel dolgoztatnak, illetve azok munkájával mennyire elégedettek. Mivel legtöbben a sepsiszentgyörgyi Bíró Lászlót dicsérték, őt kerestem fel, elmondtam neki, milyen tapasztalattal rendelkezem, s milyen irányban szeretnék tovább fejlődni. Mondhatni, első szóra elvállata tanításomat, de azért egy gyakorlati vizsgán is át kellett esnem. Ma is emlékszem, mesterem mennyire megdolgoztatott akkor. A bodosi templom vihar által kifedett toronysisakját kellett megjavítani. Mielőtt nekifogtunk volna, Laci bácsi leült a lelkésszel kávézni, nekem meg feladatul adta, kössek kötelet a tetőre! Azt sem tudtam, miként fogjak neki, de amire a beszélgetést a lelkésszel befejezték, én is megvoltam, s kezdődhetett a nem túl nagy, de azért igencsak igénybe vevő munka. Estére azért befejeztük! Aztán a bölöni unitárius templom tetejét bádogoztuk, és jöttek sorba a nagyobb feladatok. Nagyon szerettem ezt az időszakot. Laci bácsi és köztem akkor igazi apa-fiú kapcsolat alakult ki, amiért azóta is hálás vagyok.
– Miként álltál saját lábra?
– Már amikor Laci bácsival dolgoztam, megvolt a vállalkozásom, egy kft., de azért teljesen más az, ha a feladatokat és az ügyintézést is el kell végezni. Fiatalságom és tapasztalatlanságom okozott néhány kellemetlen pillanatot – olyannyira olcsón vállaltam a munkát, hogy alig tudtam az anyagokat kifizetni –, s volt, amit üzletvezetésből is tanulnom. Sokat dolgoztunk, mégis nagyon nehezen tudtam valami keveset félretenni. A gázvállalatnak festegettük az oszlopokat, de még autónk nem volt, úgyhogy öcsémmel néhány alapeszközzel felszerelkezve busszal és stoppal jártunk egyik helyszínről a másikra. Az első autóm egy kétajtós Opel Ascona volt, amelybe két-három felnőtt férfi és néhány festékes veder fért el mindössze.
Kézről kézre adtak
– Miként sikerült munkát szereznetek?
– Hogy fenn tudtunk maradni, azoknak a lelkészeknek köszönhetem, akik elégedettek voltak a munkánkkal, és mondhatni kézről kézre adtak. Arra törekedtünk, hogy az említett naivitást a megrendelők ne érezzék, a munkát mindig kifogástalanul végezzük el, ez a hozzáállás pedig meghálálta magát. Ennek a kivívott bizalomnak a hozadéka az is, hogy a cég első tíz éve után, amikor csak magaslati munkát, azaz a templomok, tornyok tetőzetének ácsmunkáját és bádogozását végeztük a négy-öt fős csapattal, továbbléphettünk, s a kőművesfeladatokkal is megbíztak.
– A vállalkozók sokszor panaszkodnak arra, hogy milyen nehéz jó munkaerőt találni. Tényleg így van?
– Sajnos, igen. Az a jó, ha fiatal, középkorú és az idősebb nemzedék együtt dolgozik: egyikük jó munkabíró, másik már elég tapasztalt ahhoz, hogy külön is rá lehessen egy-egy feladatot bízni, utóbbiaknak pedig tekintélyük van a fiatalok előtt, és tanítónak is remekek. Ez utóbbi igencsak fontos, mert szakoktatás nincs, mindent a gyakorlatban kell elsajátítani. Ez a felállás lenne az ideális, ám hol egyik, hol másik kategóriából nem találunk elég embert, s akkor felbomlik az egyensúly. Mindannak ellenére, hogy igenis versenyképes fizetést adunk, a legtöbben legfeljebb egy-két, esetleg három évet húznak le nálunk, majd elmennek.
Még átlagon felüli fizetéssel sem lehet megállítani az elvándorlást.
Jelenleg is legalább tíz jó szakembernek tudnék munkát adni, ám hiába hirdetek februártól, egyebek mellett a Háromszékben is, nemigen találok megfelelő munkavállalót. Jó néven venném, ha olyan törvény születne, ami megvéd attól, hogy azok az emberek, akik képzésébe időt és pénzt fektettünk, itt hagyhassanak egyik percről a másikra, esetleg betanításukért valamilyen díjat, kárpótlást kapnánk az államtól.
Folyamatosan javítani
– Milyen állapotban vannak templomaink, illetve milyen nehézségekkel találjátok szembe magatokat munkátok során?
– Látszik, hogy az egyházközségekben megvan az igény az örökségül kapott ingatlanok megőrzésére, a szép felújításhoz pedig a pénzt is megpróbálják saját erőből vagy pályázatból előteremteni. Jó is, hogy így gondolkodnak, mert rengeteg a tennivaló! Számtalan templom fala salétromos, ráadásul huszonöt-harminc évig felújításoknál nem voltak tekintettel az esetenként több száz éves épületek sajátosságaira. Hogy csak egy példát mondjak, rengeteg betont használtak, amit most mind el kell távolítani. Szóval van, amit javítani, illetve kijavítani.
Amúgy azt tartanám célravezetőnek, ha az egyházközségek nem tíz-tizenöt évente végeznének egy-egy nagyobb beruházást, hanem folyamatossá tennék a karbantartást.
Mondom ezt azért, mert hat éve dolgozunk a brassói Fekete-templomnál, s látom, ott mennyire hatékony ez a módszer. A keletkező károkat nem hagyják elhatalmasodni, ezért olcsóbban és egyszerűbben lehet orvosolni azokat. Ha így tennénk, nemcsak megőrizni tudnánk a hitünkről és történelmünkről tanúskodó épületeket, de szebben is tündökölnének.
Hecser László / Háromszék