Autogramot kért, majd pár órával később a szenvtelen Mark David Chapman öt lövést adott le a zenészre.

John Lennon (Fotó: Nemzeti Fotótár/EPA)

1980. december 8-án 22.50 perckor dördült el az az öt lövés, amely megfosztotta a világot a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású személyiségétől, a Beatles együttes volt tagjától, John Lennontól.

Lennon épp a stúdióból tartott haza feleségével, Yoko Onóval. Már a kapuhoz vezető árkád alatt jártak, amikor a sötétből előlépett egy férfi, akinek délután autogramot adott, s kabátzsebéből pisztolyt előrántva mintegy három méter távolságból a zenész hátára célzott.

Négy golyó célba is talált, s Lennon felkiáltott, Meglőttek!, majd összeesett. A portás revolverrel rontott a nyugodtan álló tettesre, majd felkiáltott, Tudja ön, hogy mit tett?

Igen, épp most lőttem le John Lennont.

A lövések zajára perceken belül egy rendőrautó érkezett a helyszínre. Tony Palma járőr alig ismerte fel a sérültet, pedig személyesen is találkoztak már: egy közös ismerős kávéház-tulajdonos mutatta be a zenésznek. A két férfi két alkalommal is találkozott egymással. Az azóta nyugdíjazott Palma soha nem gondolta volna, hogy ő lesz az az ember, aki utoljára élve látja Lennont.

John Lennon, Ringo Starr, George Harrison és Paul McCartney, a Beatles együttes tagjai 1965. május 24. a Salisbury síkságon (Fotó: Nemzeti Fotótár/UPI)

A gyilkosság híre az egész világot sokkolta, december 14-én özvegye felhívására világszerte milliók emlékeztek Lennonra tíz perc csenddel, Liverpoolban 30 ezer, a New York-i Central Parkban több mint 200 ezer gyászoló gyűlt össze, az amerikai rádiók erre a tíz percre megszakították adásukat. Lennon utolsó lemeze, a Double Fantasy hatalmas példányszámban kelt el és megkapta az év albumának járó Grammy-díjat.

Egy szenvtelen gyilkos

A tettes, az akkor 25 éves Mark David Chapman fanatikus Lennon-rajongó volt, a középiskolában maga is zenélt egy rockegyüttesben. Idővel egyre jobban kiábrándult bálványából, mert úgy vélte, éles az ellentét nyilatkozatai és fényűző élete között, vallásos megtérése után (a híres Népszerűbbek vagyunk Jézusnál nyilatkozat miatt) istengyalázót is látott benne.

Chapman 1980 nyarán kezdte tervezni a gyilkosságot, októberben már New Yorkba utazott, de akkor még meggondolta magát, és hazatért. Másodszor december 6-án utazott New Yorkba, a december 8-i nap nagy részét a Dakota-ház előtt töltötte, és Lennonra várt. Délután sikerült a közelébe férkőznie – Lennon ismert volt arról, hogy a kitartó rajongóknak hajlandó volt autogramot adni. Megtette ezt Chapmannel is, még fotó is készült arról, amint aláírja a lemezt későbbi gyilkosának.

A 2010. július 28-án készült felvételen az amerikai Mark David Chapman (Fotó: Nemzeti Fotótár/EPA)

Chapmant, aki a gyilkosság után meg sem próbált elmenekülni, előre megfontolt emberöléssel vádolták meg. Pszichiáterek több hónapon át vizsgálták, és végül arra jutottak, személyiségzavarban szenved ugyan, de beszámítható, így bíróság elé kellett állnia. A perben bűnösnek vallotta magát, és életfogytiglanra ítélték, szabadlábra helyezését húsz év után kérvényezhette először. A börtönben, ahol biztonsága érdekében elkülönítve kezelték, írnokként és a konyhán dolgozott, a rácsok mögül több interjút is adott. Szabadlábra helyezését legutóbb idén ősszel utasították el, tizenegyedszerre, annak ellenére is, hogy az évek során először bűnbánatot is tanúsított.

Elnézést kért az özvegytől, Yoko Onótól, és bevallotta, egy ártatlan embert gyilkolt meg a hírnévért. Állítása szerint tette naponta eszébe jut, és már belátja, milyen aljas indok vezette erre a súlyos cselekedetre.

Magyarországon megnyílt az Egri Road Beatles Múzeum 2015 májusában. A múzeum kronológiai sorrendben, multimédiás falak alkalmazásával mutatja be az együttes történetét. Ehhez hasonló múzeum Liverpoolban, Halléban és Buenos Airesben található.

Híradó.hu