Fotó: Barabás Ákos / Székelyhon

Hát igen, az utak. Az útjaink, amiket ez a száz éve reánk zuhant állam leginkább nem csinál. Sokszor elmondtam már baráti társaságban, hogy nincs harag, van olyan, hogy nem értünk mindenhez.

Románia az utakhoz nem vagy sem ért. Semmi gond, kérem szépen, tessék hívni valakit, aki ért hozzá. Aki majd megcsinálja. Hagyjuk már ezt a lapáttal és nem tudom miféle egyéb szerszámnak látszó tárggyal utat lapogató alibizést. Mert abból egy biztosan nem lesz: út. Sztráda meg pláne nem.

Tavaly, míg hazajöttünk a Székelyföldről a Partiumba, az felért egy örökkévalósággal. Volt ott minden. Zsúfoltság, baleset, kerülőút, kutyapicsázás, eső és napsütés. Csak út nem. Na az nem volt. Ezért autókáztunk valami nagyon sokat. Reggeltől estéig.

Azt hiszem nyugodtan be lehetne emelni a mi drága kis országunk aktuális címerébe egy lapátot vagy, ha azt nem, egy megtermett úthengert. Meg persze egy romát, aki az egyiket támasztja. Persze nem az a szegény cigány tehet róla, hogy itt az útkészítést a négyosztályosokra bízzák, mintha az lenne az aljamunka. Valami, ami semmit sem ér.

Időnként a román médiumok is előveszik a kritikus énjüket és példálóznak azzal, hogy bezzeg milyen szépen halad a magyarországi sztrádaépítés. Nincs is annál szebb, mint az ilyen cikkek alatti kommenteket olvasni. Amelyek arról szörnyülködnek, hogy nehogy már pályát építsünk Erdélybe, mert hiszen ezen jönnek majd be a magyar tankok. Nem tudtam, hogy a tankoknak pálya kell. Visszalapozva azt látni, hogy a második világháborúban autópályák nélkül is feltalálták magukat és célba értek.

Egy biztos: sokaknak nagyon nem jó ez az út nélküli állapot, másoknak pedig úgy tűnik, hogy éppen ennek a fenntartása a cél. Nagyon kell féljen tőlünk, ettől a már kellően megfélemlített és egymás ellen acsarkodó nemzetrésztől az a többségi szerv, intézmény, amely miattunk nem akar pályát. Az is furcsa ugyanakkor, hogy a velünk élő erdélyi többségi különösebb felháborodás nélkül tűri ezt az út nélküli állapotot. Jó, születik néha egy-egy cikk, meg néha elküldik ők is melegebb éghajlatra a bukarestieket, de ezen kívül? Vonultak utcára, tüntettek azért, mert nincs autópálya Erdélyben?!

Úgy látszik hát, hogy a centenárium bevett része az útnélküliség. Ezt már a tengernyi trikolór sem képes pótolni és feledtetni. Nem is annyira a mi érdekérvényesítésünkkel van is a hiba. Nehogy már rajtunk múljon, nehogy már az erdélyi magyar érdevédelem harcolja ki a fővárosban a pályát. De akkor hol vannak az erdélyi román pártok, hol vannak a máskor nagy hangon, vérgőzös állapotban felszólalók? A nagy nemzetféltők? Mi ez a nagy hallgatás a pályák ügyében?

Pár hete Kolozsvárra kellett autóznom. Úgy mentem, mint akinek a fogát húzzák. Vajon mikor lesz képes ez az ország túllépni a nacionalista szólamokon és végre azzal előállni, amit építettek, vagy építhettek volna, ebben a jobb sorsra érdemes országrészben?

Fábián Tibor

 

 

2 hozzászólás

  1. ez van

    Kedves Tibor, bölcs és előrelátó a román. Nem pancsolja a pénzt olyan eszement dolgokra, mint autósztráda, meg miegymás, hisz tudja, hogy az csak ideig-óráig fed le egy igényt. Ő már a következő korszakra gondol, arra gyűjt, amikor a szárazföldi közlekedés eltűnik, helyébe a légi közlekedés lép. Akkor majd… Ehhez, persze, már végzik az előkészületeket, gyakorolják a leszállást, Mig-hullást, gőzerővel építik a tömegközlekedő leszállópályákat, már az elektromos repülőgépek tervei is készen vannak. A magánszemélyek nem szorulnak leszállópályákra, hisz a kombi-ufók a kert végébe, meg a blokkok teraszára is leszállhatnak. Addig is, akik még a földi közlekedést választjuk, az utazás élményeiért utazzunk külföldön. Persze, nem árt tudni azt sem, hogy addig (külföldig) piros sárga kék göröngyös utakat kell legyűrni.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük