Ősszel ismét Erdélybe látogat a népszerű Four Bones Quartet, ahol egy izgalmas sorozat keretén belül csendülnek fel a harsonák Kolozsváron, Gyergyóditróban, Olaszteleken valamint Sepsiszentgyörgyön október 10. és 14-e között.

Koncertjeiken népszerű művekkel és könnyedebb melódiákkal is találkozhatunk, sőt, egészen a jazz világáig is elkalandoznak, valamint saját szerzeményekkel színesítik a műsort, így mindenki megtalálhatja a számára kedves dallamot.

A 15 éves nemzetközileg is népszerű, kuriózumnak számító harsona kvartett már több ízben járt Erdélyben, sikeres koncerteket hagyva maguk mögött.

A zenei élet palettáján ritkán találkozhat a közönség olyan különleges és egyedi zenei élménnyel, amikor egynemű hangszerek (jelen esetben négy harsona) szólalnak meg egy formációban.

A kvartett repertoárja széles skálán mozog:  a korai reneszánsztól az ismert klasszikusokon át a mai kortárs zenét egyaránt megszólaltatják.

Az elmúlt évtizedben számos kiváló művésszel, énekessel dolgoztak együtt, gazdagították zenei tárházukat belföldi és külföldi turnék során egyaránt, többek között: Palya Beával, Bocskor Bíborkával, Szirtes Edina Mókussal és Gereben Zitával valamint Szabó Balázzsal (Szabó Balázs Bandája).

Dátumok:

Október 10. – Kolozsvár, 19 óra / Kolozsvár Alsóvárosi Református Gyülekezet

Október 11. – Gyergyóditró, 19 óra / Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház, Ditró

Október 12.- Olasztelek, 19 óra / Dániel Kastély

Október 14. – Sepsiszentgyörgy, 17 óra / Unitárius templom