Az Ilona Stüberl csapata 2016 őszén (Forrás: Facebook)

A bécsi Ilona Stüberl magyar étterem története pontosan hatvan évvel ezelőtt kezdődött: az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák fővárosban menedéket talált magyarok számára nyitotta meg 1957 őszén Somlai Mihály és felesége, Ilona.

Harminc éve új tulajdonos: a csupaszív Fodor Mária vezeti. S hogy ez a már rögtön a kezdetek óta igen nagy népszerűségre szert tett kicsiny magyar sziget napjainkban pontosan mit is jelent a (nemcsak) Bécsben élő magyarok számára, arra az idei jubileumi évben a vendégektől gyűjtött és itt-ott rendre közreadott vélemények is kellően kifejező válaszokat adnak.

Mi most a valamikori sepsimagyarósi tanárnő, ma Torontóban élő lapkiadó-főszerkesztő és többkötetes író, Dancs Rózsa gondolatait idézzük.

Dancs Rózsa

„Akinek még nem kellett vándorbotot vennie a kezébe, nem tudja elképzelni, mit jelent idegenben hirtelen felismerni egy hazai dallamot. Egy füttyszót, amiből kibuggyan a Maros vizének csendes csobogása, a vizet árasztó tavaszi szél egy-egy foszlánya – vagy éppen az Elindultam szép hazámból keserve… Olyankor megtorpan a vándor, nesztelenül hallgatózik, nehogy elijessze volt otthona utána küldött üzenetét… Ehhez hasonlóan vagy még ennél is hangsúlyosabban érinti meg az embert a vadidegenben a hirtelen orrába szökkenő csirkepaprikás vagy a gulyás illata – s bár előbb érzéki csalódásnak véli, követi mégis az irányt, ahonnan jöhet, mert ott magyarok vannak…! Körülbelül ezt tudta, talán át is élte egyszer Somlai Ilona és Mihály, akik az 1956-os forradalom vérbefojtása után azzal akarták a hatalmas tömegben Bécsbe érkező menekültek lelki fájdalmát enyhíteni, hogy 1957-ben megnyitották a Kicsi Szobácska névre keresztelt, odabent mindössze huszonöt férőhelyes vendéglőjüket, ahol bablevessel és Ilona-palacsintával kínálták meg az arra járókat. Az a palacsinta ma is páratlanul népszerű – szereti azt mindenki, magyar és nem magyar –, aki pedig palacsintára tér be az Ilonába, az egyebet is megkóstol: a magyar konyha minden finomságát, amely a kézzel festett, kalocsai mintás tányérokban gőzölög. A kézzel hímzett kalocsai abrosszal terített asztalon magyar bor gyöngyözik, a tányéralátét három nyelven ismerteti a nyáron terasszal is büszkélkedő kisvendéglő történetét. A nagy profitra hajtó éttermekben nem ilyen szövegeket olvasunk a papírterítékeken, hanem italrecepteket és egyéb, pénztárcákra kacsintgató harsány hirdetéseket – ezért számomra megható az Ilona-féle kivétel: az 1987 óta tulajdonosként és háziasszonyként sürgő-forgó Fodor Mária alázatos, hála- és szeretetteljes gesztusa az alapító elődök iránt, akiknek jelentőségét nem akarja elhomályosítani saját sikereinek fényével.

Ha visszaidézzük az 1956–1957-es esztendők végét és elejét, amikor ezrek csúszva-mászva, bukdácsolva, étlen, fagytól és hideg szelektől dermedten végre megérkeztek az Ígéret földjének számító Ausztriába vagy Jugoszláviába, akkor válik csak a szó valódi értelmében nemessé az Ilona Stüberl megnyitásának időzítése. Azt ma már tudjuk, hogy a menekültek színjátszó csoportok, rögtönzött játszóterek szervezésével és hasonlókkal próbálták elviselhetővé tenni a nyakukba szakadt szabad rabságot – a jövő bizonytalanságát. S ha véletlenül Bécs szívébe tántorogtak, amelynek egyik kamrájában a magyar Stüberl dobogott, akkor hirtelen – mégha pár percre is csupán! – a hímzett falvédők előtt levest kavaró, kenyeret szelő édesanyjuk mosolya, simogatása is felragyogott előttük. És az ízletes bableves meg az Ilona-palacsinta a jövő ígéretévé minősült.

Talán azért sikeredik kissé érzelgőssé ez a bemutatás, mert éppen az 1956-os, kanadai emigrációba kényszerültek élettörténeteinek a feldolgozása idején léphettem be drága barátnőm, a mindenre odafigyelő Varga Gabriella társaságában a bécsi éttermecskébe, de így utólag sem tudok változtatni a véleményemen. Csodálattal gondolok Fodor Mária szorgalmára, lelkesedésére, aki büszke a munkájára, munkatársaira, vendégeire, konyhájának minden termékére, az immár tíz nyelven hirdetett menüajánlatra, amelyek közül néhánynak a receptjét két évvel ezelőtt férjem, Telch György fordította angolra. Ajánlom mindenkinek, hogy Bécsben jártában ne kerülje el az Ilonát, mert a finom magyar ételek-italok mellett olyan szeretet fogadja, amilyent általában csak gyermekkorában szokott kapni az ember.

További sok sikert az Ilona élén, kedves Fodor Mária!”

Varga Gabriella