Járványkörülmények közepette is helytállt az idén 19. kiadásához érkezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), a legnagyobb romániai filmes seregszemle.

Mi volt a tétje és legnagyobb megvalósítása, de leginkább: hogyan jutottak el odáig, hogy egyáltalán megtarthassák? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgattuk Tudor Giurgiu fesztiváligazgatóval.

– A legtöbb nagy kulturális és sportrendezvényt idén vagy elhalasztották, vagy átköltöztették az online világba. Önök miért nem választották a kényelmesebb megoldást?
– Mi akkor sem számoltunk a fesztivál elmaradásával, amikor egyértelművé vált, hogy világjárvánnyal van dolgunk, és Romániában is kezdték bevezetni a különböző korlátozásokat. Azzal biztattuk magunkat – akárcsak az emberek többsége –, hogy egy-két hónap alatt minden visszatér a régi kerékvágásba, végeztük hát a dolgunkat az eredeti menetrend szerint. Az idő múlásával ugyan egyre egyértelműbbé vált, hogy a dolgok rossz irányba haladnak, de továbbra sem jutott eszünkbe a törlés vagy az online térbe költöztetés, ahogy az például a koppenhágai dokumentumfilm-fesztivállal történt. Az emberek, Kolozsvár egészen más fesztiválszellemet éltet, amit nem szabad megkérdőjelezni az online tér sterilitásával.

– Hány forgatókönyvet kellett kidobniuk menet közben?
– Májusban, két héttel az eredetileg tervezett kezdet előtt kellett végrehajtanunk az első jelentős módosítást, akkor augusztus első hetét ítéltük a legalkalmasabbnak a fesztivál megtartására. Július elején viszont azzal az illúzióval is le kellett számolnunk, hogy az európai országok túlnyomó többségéhez hasonlóan, megnyitják a mozitermeket. Újabb újratervezés következett. Hatalmas erőfeszítéseket tettünk, hogy megfelelő szabadtéri helyszíneket találjunk Kolozsváron, végül iskolák és egyetemek udvarán, sportpályákon, különböző gyepes területeken állítottuk fel a képernyőket. Megvívtuk a harcot az engedélyekért is, ám a közegészségügyi hatóságnál még ezek után is meg akartak győzni, hogy ne kockáztassunk. De nem adtuk fel, felelősségteljes magatartással, minden részletre odafigyelő szervezői munkával sikerült véghezvinnünk a bravúrt.

– Mi volt a legfőbb személyes motivációja, hogy minden nehézség ellenére, kalkulálhatóan alacsonyabb nézőszám mellett is megszervezzék a TIFF-et?
– Kettőt is mondok. Mindenekelőtt meg akartuk mutatni, hogy lehet. Személyesen sok, járvánnyal kapcsolatos hatósági intézkedéssel nem értek egyet, mindenekelőtt azért, mert a hasonló helyzetekben a kultúra az elsődleges áldozat, onnan vonnak el forrásokat, ehhez korlátozzák leginkább a hozzáférést. A kisebb események rendezőinek bátorítására is meg kellett mutatnunk, hogy ilyen körülmények között is meg lehet csinálni. Másodsorban kezdenünk kellett valamit a szponzorokkal, hazai és európai intézményekkel aláírt finanszírozási szerződésekkel is. Fontos volt a folytonosság, ellenkező esetben elbocsátásokhoz kellett volna folyamodnunk, és nálunk bizony ilyenkor harminc ember sorsa forog kockán. A fesztivál jövőjét kérdőjelezhették volna meg az ily módon adódó pénzügyi nehézségek. Románia ugyanis nem az az ország, ahol az állam a szervezők segítségére siet, ahol krízishelyzetben támogatásokra, segélyekre számíthat a szakma, itt senkit sem érdekel, mi lesz a fesztiválszervezőkkel.

– Mekkora büdzséből kellett megpróbálni átérni a túlsó partra?
– A tavalyi költségvetésünk, azaz mintegy 1,8 millió euró 25–30 százalékából kellett megpróbálnunk megoldani a dolgainkat. A várható jegybevétel tekintetében is nagyságrendekkel kisebb összegre számíthattunk, hiszen minimum a felére kellett csökkentenünk a helyek számát. Ehhez képest hatalmas és örömteli meglepetésünkre csak 35 százalékos jegybevétel-kieséssel kellett szembesülnünk, ami akkor is hatalmas eredmény, ha a teljes költségvetésnek 10–12 százaléka származik a jegyekből, egyértelmű bizonyítékaként annak, hogy az emberek kíváncsiak a filmekre, és hajlandók is áldozni erre. Jóval több nézőnk volt, mint amennyivel előzetesen számoltunk.

– Az ilyen-olyan forrásokból származó bevételek elegendők arra, hogy a fesztivál idén is a felszínen tudjon maradni?
– Nincsenek még végleges adataink, például arról, hogy mennyibe kerültek az egészségbiztonsági intézkedések és berendezések, amelyeket tízezer euró körüli összegre lőttünk be, de valószínűleg meghaladtuk. Az sem kevés pénzbe került, hogy az új helyszíneket nézőbaráttá alakítsuk. Néhány nappal a kezdet előtt azzal is szembesülnünk kellett, hogy egészségbiztonsági szempontokra hivatkozva a hatóságok nem engedélyezik a vetítési helyszíneken való étel- és italárusítást, így az a bevételi tétel is esett. Ezzel együtt sikerként könyvelem el az egészet, az online térben indított képzési műhelyek, valamint az év végéig tervezett, TIFF Unlimited elnevezésű online filmvetítéseket is figyelembe véve várhatóan megmaradunk a lebegési szint közelében.

– Mennyire látta volna kárát a filmgyártás a fesztivál esetleges elmaradásának?
– Egy egész generáció szenvedte volna meg, hiszen a mozikat márciustól a közelmúltig bezárva tartották, miközben jó néhány, nemrég elkészült film dobozban várta a bemutatás lehetőségét. Azért is fontos az idei TIFF – amelynek amúgy mindenkori fontos célkitűzése az új román filmek bemutatása –, mert  ezeknek a produkcióknak egyelőre roppant kevés esélyük van arra, hogy nézők elé kerüljenek.

– Meglepte valami az idei filmtermésből?
– Mindenekelőtt a dokumentumfilmekre kíváncsi nézők nagy száma lepett meg, hiszen a romániai szakmát elsősorban a fikciós filmekről ismerik külföldön. Idén azonban több remek dokumentumfilm is megjelent, egyeseket közülük már díjazták is különböző külföldi fesztiválokon, és a témák is roppant forrók: az oktatási rendszer, az illegális fakitermelés. A Colectiv klubban történt tragédiáról szóló filmről nem is beszélve, amely szerintem az Oscaron sem esélytelen. Nagy vonalakban a zsűri ízlésével is egyetértek, az elsőfilmes ausztrál Shannon Murphy alkotása, a Babyteeth című produkció nem érdemtelenül kapta a verseny fődíját. És az sem baj, hogy a versenyprogramból a közönségnek is ez a film tetszett a leginkább. Csak a Mesék a fodrászüzletből című iráni filmmel kapcsolatban van némi hiányérzetem, talán nagyobb figyelmet érdemelt volna.

– Ön filmrendező és fesztiválmenedzser is egy személyben. Sokak szerint nem nagyon van átjárás a két terület között…
– Valóban, két nagyon különböző kalapról van szó, két olyan világról, amelynek alig van köze egymáshoz. Ezért aztán nagyon nehéz egyiket félretenni a másik kedvéért. A TIFF után jómagam is az átmenet periódusát élem, fokozatosan lépek ki a menedzseri énemből, és hagyom a kollégáimra az ezzel kapcsolatos teendőket. Most már minden agysejtemmel igyekszem ráhangolódni egy újabb film forgatókönyvére, amelyet a tél folyamán tervezek leforgatni. Nem könnyű az embernek kitakarítani az agyát az elmúlt hetek-hónapok gondolataitól, rendezői üzemmódba kapcsolni. Néha könnyebb, néha szinte lehetetlen.

– Milyen filmprojekt szippantja ennyire magába?
– Egy forradalom inspirálta, Nagyszebenben zajló történetről van szó. Azokról a dolgokról szól, amelyek bármilyen rendszerváltás esetén megtörténnek a világon, az ártatlan áldozatokról, az állattá változó emberről, a terrorról, a káoszról. Mindarról az őrületről, ami akkoriban az egész országban végbement. Hogy miért éppen Szeben? Mert az egyetlen hely, ahol a hadsereg egységei úgy lőttek a belügyi csapatokra, hogy a parancsnokok pontosan tudták, ki áll a túloldalon. Megtörtént esetet igyekszem feldolgozni, amelyet az igazságszolgáltatás azóta is szőnyeg alá söpör, és én szeretném megérteni, miért történt így.

– Egy korábbi filmje, a Miért éppen én? című egy ügyész meggyilkolásának történetéből ihletődött. Akkor azt mondta, örülne, ha a film hatására végre foglalkozni kezdene az üggyel az igazságszolgáltatás. Ezzel a filmmel kapcsolatosan is hasonló reményeket táplál?
– Semmilyen reményt nem táplálok, mivel ma már tudom, hogy a szőnyeg alá söpört szemét soha nem kerül elő. Sajnos, túl kevés embernek fontos a nagytakarítás.

– Eddigi pályája során feltűnik egy rövid szakasz, amelyben a Román Televízió elnök-vezérigazgatója volt. Hogyan tekint vissza erre a periódusra, illetve tud-e bármilyen hasznot húzni abból a helyzetből?
– Akkoriban tele voltam optimizmussal, azt hittem, képes vagyok megváltoztatni a világot, a televíziót. Ilyesmi csak nagyon fiatalon történhet meg az emberrel, amikor eszébe sem jut, hogy politikusok képesek az arénába lökni valakit, csakhogy profitálhassanak az ember fiatalságából, tapasztalatlanságából, hiányosságaiból. Ennek ellenére nem sajnálom azt az időszakot, pótolhatatlan tapasztalatokkal gazdagodtam. És ami a legfontosabb: az élet egyáltalán nem ért ott véget, ellenkezőleg. Azoknak a kapcsolatoknak a többségét megszakítottam, így aztán a TIFF sem profitált belőlük. Igazából az a nyereség, hogy nem is károsodott általuk.

– Korábban különleges kolozsvári filmes szellemiségről beszélt. Hozzájárulhat a TIFF az erdélyiség eszméjének erősödéséhez?
– Ez a filmfesztivál egyszerűen nem mehet végbe máshol, mint Kolozsváron. Ne felejtsük el, hogy innen, a zseniális Janovics Jenő műhelyéből indult az erdélyi filmművészet, minden, ami azután történt, az ő filmgyárára vezethető vissza. A TIFF is vállaltan erre az alapra épült. Az erdélyi, a kolozsvári identitás csakis itt létezhet. A régió gazdasági, kulturális fejlődése pedig egyszerűen realitás, letagadhatatlan, akárcsak a hagyományaink.

[box] Tudor Giurgiu

Filmrendező, filmproducer, 1972. június 20-án született Kolozsváron. A bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott 1995-ben. Egy évvel korábban indította el a Libra Film produkciós irodát, 1998–1999-ben az Atomic TV kreatív igazgatójaként dolgozott. A Román Televízió elnök-vezérigazgatója volt 2005 és 2007 között. A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF) 2002-ben indította útjára, az idén 19. kiadásához érkezett fesztivál igazgatója. Rendezőként jegyzett nagyjátékfilmjei közül a Beteges kapcsolatok, az Emberekről és csigákról, illetve a Miért éppen én? című a legismertebb. Nős, egy gyermek apja.[/box]

Csinta Samu / Háromszék