Albert Levente felvétele

Van-e esély regionalizációra Romániában, amikor a napi tapasztalatunk az, hogy ezzel ellentétes folyamat zajlik, az Európai Unióban pedig az új kihívások miatt kikopni látszik a Régiók Európája fogalom? Hogy állnak a romániai regionalista mozgalmak, milyen következményei vannak az országban száz éve folyó homogenizáló-uniformizáló politikának, milyen esélyei vannak a székelyföldi, a bánsági, az erdélyi autonómiának? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdéseket jártak körül az Erősödő regionalizmus, régiók Romániája című beszélgetés résztvevői a Kós Károly-sátorban rendezett beszélgetésen – de nem maradt el Klaus Iohannis államelnök székelyföldi látogatásának értelmezése sem.

A Papp Attila Zsolt, a kolozsvári Főtér portál főszerkesztője által moderált vita résztvevői a regionalista mozgalmak szakavatott ismerői vagy éppen zászlóvivői voltak: Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár több régiósítási, autonómiatervezet kidolgozásában vett részt, Florian Răzvan Mihalcea a Temesvári Társaság vezetője, amely civil szervezet már az 1990 januárjában megfogalmazott temesvári kiáltványban kiállt a gazdasági és közigazgatási decentralizáció mellett, Fancsali Ernő pedig civil aktivistaként, majd az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökeként próbálta népszerűsíteni az autonómia gondolatát. S jóllehet az előadók abban egyetértettek, hogy a regionalizáció sikerre ítéltetett Romániában is, a kérdés, hogy ez mikor valósulhat meg, már jóval nehezebb.

Papp Attila Zsolt vitaindítónak szánt felvezetőjében arra hívta fel a figyelmet: az Európai Unióban manapság két koncepcióról folyik a vita, a föderatív Unióról és a nemzetállamok szövetségéről, e harc közepette pedig kikopni látszik a régiók Európája fogalom. Bakk Miklós úgy értékelte, hogy az uniót foglalkoztató válságra és a globalizációra adott válaszok során az állami szint megerősödése tapasztalható az állam alatti szinttel, tehát a régiókkal szemben. Ráadásul nagyszabású geopolitikai átrendeződés foglalkoztatja Európát, az államok biztonságpolitikai szempontból tekintenek a régiókra – ennek is betudható, hogy a régiók Európája fogalom pillanatnyilag inkább „fű alatt” létezik. Ennek ellenére a fejlődés kiköveteli majd a regionalizációt – vélekedett.

Florian Răzvan Mihalcea a Romániában száz éve zajló központosítás, homogenizáció áldatlan következményeit, a decentralizációs törekvések buktatóit ecsetelte. Az osztrák-magyar uralom idején a románság is decentralizációt, regionalizációt hirdetett, a gyulafehérvári nyilatkozatban is autonómiát ígértek, hogy aztán az egyesülés után központosító, homogenizáló, uniformizáló politikát folytassanak. Ezt kiteljesítette a kommunista hatalom, áttelepítések folytak, kicserélődtek az emberek, ennek nyomán mára a régiók elvesztették egyedi, specifikus jegyeiket. Bánság multietnikus hagyományait ma már sokan nem ismerik az ott élők közül, nem is tanítják iskolában a régiók történelmét, de például a kommunizmus öröksége miatt építészeti szempontból, külalakra Csíkszereda sem különbözik Piatra Neamțtól. Pedig 1989-ben a temesvári forradalom is valahonnan innen indult: Tőkés László a falurombolás ellen emelte fel szavát, ez jelentette a forradalom szikráját. A decentralizáció, a régiók egyedi jellegének megerősítése ráadásul továbbra is hatalmas akadályokba ütközik: a Temesvár Társaságot már 1990-ben szeparatizmussal vádolták, amiért a temesvári nyilatkozat 11. pontjában decentralizációt sürgettek. A szeparatizmus vádja ma is él: a Victor Ponta elleni tüntetések idején például Temesváron Bánság zászlajával vonult fel a Bánsági Liga – másnap a médiában már azzal vádolták őket, hogy el akarnak szakadni Romániától.

Fancsali Ernő úgy értékelte, az erősödő centralizmusra mindig az erősödő regionalizmus a válasz, ez tapasztalható Európában, például Skóciában vagy Katalóniában. Romániában is sikerre ítéltetett a regionalizáció, ma már sokkal nyíltabban lehet erről beszélni, mint korábban, maga Klaus Iohannis elnök is ennek fontosságát hangsúlyozta székelyföldi látogatásán.

Ugyanakkor a romániai regionalista mozgalmak számbavételekor az derült ki: ezeknek a törekvéseknek még igen sokat kell erősödniük. Civil mozgalmak léteznek Erdélyben, Bánságban is – az Erdélyi Demokratikus Liga, a Bánsági Liga –, a politikai intézményesülés tekintetében azonban előrelépés nem történt, regionális párt, erdélyi párt még nem jött létre. Jászvásárban is van hasonló próbálkozás, Marosvásárhelyen a Szabad Emberek Pártja tartozna ide, de összességében gyerekcipőben még a multietnikus régiók autonómiamozgalma – e tekintetben a székelyföldi autonómiamozgalom jóval előrébb jár.

Klaus Iohannis elnök székelyföldi látogatása és azon kijelentése, mely szerint az „etnikai autonómia” elfogadhatatlan, kisebb vitát váltott ki az előadók körében. Ha Fancsali Ernő értékelte azt, hogy az elnök a regionalizmus fontosságáról beszélt, Florian Răzvan Mihalcea pedig azt hangsúlyozta, hogy az autonómia fogalmának zsigeri elutasítottsága miatt egyebet nem is mondhatott az elnök, különben „szétszedik”, Papp Attila Zsolt úgy vélekedett: még Traian Băsescuhoz képest is visszalépés Iohannis megnyilvánulása. Bakk Miklós pedig úgy értékelte, az etnikai autonómia fogalmának hangoztatásával Iohannis voltaképpen a párbeszédet utasítja el egy retorikai csellel. Az etnikai autonómia kifejezés ugyanis amolyan papírtigris, használatának célja, hogy elutasítási reakciót váltson ki, és ezzel voltaképpen a dialógust utasítja el az elnök – pedig a Német Demokrata Fórum volt elnökeként is ismerhetné az erdélyiséget, az egymás mellett élő egyenrangú népek gondolatát.

Farcádi Botond

Háromszék