Alig kandikáltak ki a földből a tavasz közeledtét hirdető hóvirágok a kommunizmus keserves évei végének hitt első, 1990-es esztendőben, a Csángó Újság első száma már kijött a nyomdából, és rövid időn belül ott volt jó néhány moldvai csángó település családjának asztalán. Nem az égből pottyant, nem felső utasításra szerkesztették.
Belső indíttatásból és nagyon sok erőfeszítéssel született. Éppúgy, mint a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, amelynek csírái megelőzték az 1991-es jogi bejegyzést. Mindez nem történt volna meg, ha néhány, a moldvai magyarság sorsa iránt elkötelezett, de még inkább a csángósorsot megélt ember nem törekszik arra, hogy a moldvai magyarság végre hivatalosan, de legalább a lelkekben a magyar nemzettest része legyen, iskoláikban, templomaikban megszólalhasson a magyar szó. Nagyon sokan tettek ezért az elmúlt három évtizedben, de akiért ma szólnak a harangok Pusztinán, az talán sokaknál korábban felismerte, hogy ezért tenni, cselekedni kell.
Ifjú Erőss Péter – ahogy sokan emlegettük Sepsiszentgyörgyön, mert él egy idősebb unokabátyja a városban, Ősz Erőss Péter, aki szintén ebben a közösségben népszerűsítette éveken át a moldvai csángómagyarok kirekesztett sorsának változtatására vonatkozó törekvéseket – immár a túloldalról figyel bennünket. És kérdi, vajon mit teszünk a vele együtt sokak által megkezdett munka folytatásaként a Kárpátokon túli nemzettestvéreinkért, mennyire értjük meg, hogy nem megmenteni kell őket, hanem tudatosítani bennük az identitásérzést, az anyanyelvhez kötődő magabiztosságot, a kulturális hovatartozást. Sok Erőss Péterre lenne szükség, akik tudják, értik a hívó szót, nem tűzik mellükre a csángómentés jelvényét, hanem azért cselekszenek, hogy ez a közösség visszatérjen a gyökerekhez.
Pusztinai Erőss J. Péter már 1990-ben, alig harminchat évesként kezdeményezte a moldvai csángómagyarok érdek-képviselete szervezetének megalakulását, a csángó gyermekek magyar nyelvre tanítását, küzdött a magyar mise bevezetéséért a moldvai csángó települések templomaiba. Első elnöke volt az 1990-ben Sepsiszentgyörgyön alakult, a bíróságon egy évvel később itt bejegyzett – majd 1997-ben Bákóba költözött – Moldvai Csángómagyarok Szövetségének, amit 1993–1997 között újból ő irányított –, 1990–1992 között szerkesztette az 1990-ben alapított Csángó Újságot, a máig megjelenő Moldvai Magyarság havi kiadvány elődjét.
Később, amikor már nem viselt tisztséget a szervezetben, akkor is közelről figyelte a moldvai csángómagyarok sorsát, a Moldvai Magyarság havilapban megjelenő írásaiban megemlékezett a hagyományőrző csángó nagyasszonyokról, szót emelt a moldvai magyar közösségeket ért igazságtalanságok ellen. Az utóbbi időszakban mi, sepsiszentgyörgyiek, többször találkoztunk vele fotókiállításokon, időnként ő is kiállította kordokumentumnak beillő fényképeit, de mindig érdeklődő kíváncsisággal követte, mit üzennek a jövőnek azok az alkotók, akik a pillanatot rögzítik. Erőss J. Péter mindig hitt abban, amit ma cselekszünk, annak holnapra vetül a következménye. Maiak és következőek legyünk ennek az üzenetnek a befogadói.
Ma délben Erőss Péterért szól a harang a pusztinai Szent István-templomban, az ő lelki üdvéért imádkoznak a szülőházánál rokonai, ismerősei, falusfelei.
Fekete Réka / Háromszék