Július 22. és 28. között került megrendezésre az Értékes Magyar Fiatalok projekt keretén belül az Ifjúsági Karaván eseménysorozat, amelyet Beszterce-Naszód megye számos magyar lakta településén rendeztek meg.

Az egy hetesre tervezett programokat közel 30 fiatal szervezte, Beszterce-Naszód megye több magyar lakta szegletéből. Az esemény sorozat keretén belül délután 16:00 órától kézműves foglalkozásokra került sor a helyi gyerekeknek majd 18:00 órától vette kezdetét a kulturális műsor.

A Besztercei MADISZ által alapított és működtetett Csipet-Csapat színjátszó kör, Éljünk a mesében! című előadássorozat keretén belül a Békakirály és A rest legény című mesés feldolgozását mutatta be. Ezt követően fellépett a Szelfie tánccsoport, modern táncokkal.

A hét településen Újős, Tacs, Árpástó, Retteg, Szentmáté, Zselyk és Mezőveresegyházán megrendezett eseményeken, több száz helyi fiatal és felnőtt vett részt.

Az eseményt a Besztercei MADISZ szervezte, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Beszterce-Naszód Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány anyagi támogatásával.

Besztercei MADISZ / Fotók: Máthé Lóránd