A Kovászna Megyei Törvényszék május 13-án, hétfőn meghozott, 328-as számú ítéletével alapfokon igazat adott Gheor­ghe-Mircea Diacon egykori háromszéki fő fogyasztóvédőnek.

Felfüggesztette ugyanis az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője, Marius Pârvu által február 7-én, 81-es iktatószámmal kibocsájtott rendelet érvényességét, és ugyanakkor meg is semmisítette azt. Jogerőssé válása esetén tehát a botrányos viselkedéséről hírhedt hivatalnokot vissza kell helyezni a Brassó, Fehér, Hargita, Maros, Kovászna és Szeben megyéket ellenőrző, brassói székhelyű központi regionális fogyasztóvédelmi hivatal élére.

Az ügyben érintett Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal és annak vezetője, az ítélet kézhezvételétől számított 5 napon belül fellebbezheti meg a felfüggesztésre, és 15 napon belül a megsemmisítésre vonatkozó részt. És remélhetőleg ezt meg is teszik.

Érdekes módon a köztudottan lassú ügyviteléről elhíresült román jogszolgáltatás malmai ez esetben példás gyorsasággal őröltek, hiszen Diacon keresetét 2019. március 21-én iktatták, a tárgyalását pedig már április 25-re ki is tűzték. Ezt ugyan eljárási okokra hivatkozva elnapolták, azonban május 10-én érdemben letárgyalták, és három nap halasztás után kihirdették a fő fogyasztóvédőnek kedvező döntést.

E példás igyekezet viszont nem mondható el a Diacon ellen folyó bűnügyi eljárás esetében, amit a 2018. augusztus 25-én általa elkövetett bűncselekmény miatt indítottak. Az ugyanis még mindig csak a nyomozati szakaszban vesztegel. Claudia Brandiu ügyészségi szóvivő szerint a tett helyszínén, vagyis a rétyi rendőrségen dolgoznak rajta, egy megbízott ügyész felügyelete mellett.

Az elmondottakból az is kiderült, hogy egy ilyen ügy véglegesítésére nincs határidő szabva, ez esetenként változik, és összetettségének a függvénye. Furcsa azonban, hogy a történtek óta eltelt kis híján 9 hónap sem volt erre elég, hiszen azok felderítése nem igényelt utánajárást. Diacon ugyanis, amint az általa kilélegzett levegő alkoholszintjét (1,2 mg/l) mérő szonda is kimutatta, erősen ittas állapotban okozott közúti balesetet Réty területén, több tanú és a helyi rendőrök szeme láttára. Ez bizonyított tény, így érthetetlen, hogy miért kell hónapokat várni bűnügyi iratcsomójának az összeállítására és továbbítására.

Bedő Zoltán /Székely Hírmondó