Tegnap este kilenc órakor befejeződött a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról kiírt kétnapos népszavazás, a referendum érvénytelen. A legkisebb részvételi arányt fél tizenegykor közölt adatok szerint Háromszéken jegyezték (8,50 százalék), Hargita megyében 11,12 százalékot összesítettek.

Szavazás Sepsiszentgyörgyön. Fotó: Albert Levente

A részvétel nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt, a központi választási iroda urnazárás előtt fél órával ismertette utolsó becslését, amely szerint tegnap 19 óráig országszerte megközelítőleg 3 450 000 választópolgár járult az urnákhoz, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 18,87 százaléka.

A választási iroda fél tizenegykor tette közzé a mintavételezésen alapuló becslését a részvételi arányról, eszerint a részvétel 20,41 százalékos. A legmagasabb részvételt Suceava megyében jegyezték (30,67 százalék), az élbolyban Dâmbovița (28,98) és Bihar (28,92) következik. Szombaton egész nap 1 046 000-en adták le voksukat.

A kudarcért a politikai pártok „általános bojkottját” tette felelőssé tegnap délután kiadott közleményében az alkotmánymódosítást kezdeményező Koalíció a családért nevű, ortodox egyházi hátterű ernyőszervezet.

Háromszék

1 Megjegyzés

  1. Várközi

    Ez a népszavazás senkinek sem volt jó, a pópáknak, az országnak, Bogyókának, a családoknak, a szavazóknak, a nem szavazóknak és főleg a pénzügynek (lásd román államkassza).

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük