Észak-Korea beleegyezett, hogy leállítja a tongcsangi kísérleti rakétatelepet, mely külföldi szakértők szerint nem civil létesítmény, hanem valójában az atomfegyvereket célba juttató ballisztikus rakéták kísérleti telepe. Erről is megállapodott a két Korea vezetője phenjani találkozójukon.

"Észak- és Dél-Korea először állapodott meg az atommentesítésről. Ez egy nagyon fontos eredmény. Észak úgy döntött, hogy fontos országok szakértőinek jelenlétében végleg leállítja a tongcsangi kísérleti rakétaközpontot” – mondta Mun Dzsein, Dél-Korea elnöke.

A tongcsangi bázist sokáig műholdkilövő állásnak nevezte Észak-Korea. De az atommentesítés jegyében Kim Dzsongun már korábban, az amerikai elnökkel való találkozón utalt rá, hogy ezt a kísérleti telepet is bezárhatják.

„Megígértem Mun Dzseinnek, hogy a közeljövőben Szöulba látogatok” – mondta Kim Dzsongun, a Koreai Munkáspárt elnöke.

A nyilatkozattal párhuzamosan No Kvang Csol észak-koreai és Szong Jong-mu dél-koreai védelmi miniszter átfogó katonai megállapodást írt alá a feszültségek csökkentéséről, valamint arról, hogy elejét vegyék a véletlen katonai incidenseknek.

Kim Dzsongun azt is bejelentette, hogy legfőbb nukleáris kísérleti telepüket is hajlandók bezárni, abban az esetben, ha az Egyesült Államok is leállítja atomprogramját.

Euronews