Fotó: Francois Lenoir/Reuters Pool/AP/dpa/ Der Spiegel

Nagy engedményeket tettek a takarékos négyek elnevezésű országcsoportnak és Orbán Viktor magyar kormányfőnek az Európai Tanácsban a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alapról és a 2021-ben kezdődő hétéves időszakra szóló keretköltségvetésről folytatott tárgyaláson – írta a Der Spiegel című német hírmagazin hírportálján az Európai Unió tagországainak kormány-, illetve államfőit összefogó testület kedd hajnalban véget ért négynapos értekezletén kötött megállapodásról.

Kiemelték: „ahogy egy jó kompromisszumhoz illik”, a megállapodásnak főleg győztesei vannak. Így Angela Merkel német kancellár fel tudja mutatni, hogy a német soros EU-elnökség alatt sikerült megegyezésre jutni, és neki ez volt a legfontosabb. Az EU déli tagállamai megkapják a pénzüket, az északi tagállamok jelentős befizetési kedvezményekhez jutottak, Orbán Viktornak pedig „egyelőre nemigen kell aggódnia a jogállamiság ügyében” – írta a lap.

A jogállamiság elveinek védelmére tervezett mechanizmust „darabokra szedték” a brüsszeli csúcson. A tanácskozás záródokumentumában már egy szó sincs róla. A mechanizmussal szembeni ellenállást vezető magyar kormányfő még az Európai Tanács elnöke, Charles Michel által javasolt „gyengített változatnak” sem kegyelmezett. Így sok minden utal arra, hogy Orbán Viktor valóban elérte azt a „+nagy győzelmet+”, amelyért a magyar sajtóban ünneplik – áll a lapban.

A többi között hozzátették, hogy Angela Merkel is közeledett Orbán Viktorhoz, a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a német soros elnökség támogatja azt a törekvését, hogy zárják le az Európai Parlament előterjesztésére Magyarország ellen indított, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárást.

MTI