Fotó: Agerpres

A magánnyugdíj-járulékokat kezelő cégek milliárd lejeket forgatnak, és ez nagyon is nyereséges tevékenység, tehát nem fog senki elmenni az országból – nyilatkozta péntek este a Románia TV műsorában Eugen Teodorovici. A pénzügyminiszter szerint a kormány tulajdonképpen megpróbálta kiterjeszteni a beruházási lehetőségeket a nyugdíjrendszer második pillére számára, ahogyan azt más országokban is tették, és választási lehetőséget adott a járulékfizetőknek.

„Mi senkit semmire nem köteleztünk, mindössze megteremtettük a lehetőséget a járulékfizető számára, hogy eldöntse, hogy az egyes pillérben akar-e maradni,vagy továbbra is a kettes pillérbe is fizet járulékot (ha akarja, szabadon megteheti)” – magyarázta Teodorovici.

A miniszter megerősítette: a kormánynak elég pénz áll rendelkezésére, hogy év végéig fennakadás nélkül kifizesse a béreket és nyugdíjakat.

Február 25-én Valentin Lazea, a Román Nemzeti Bank (BNR) vezető közgazdásza azt nyilatkozta, hogy a nyugdíjrendszer második pillérét adminisztráló hét külföldi társaság nagy része, „ha nem az összes”, azt fontolgatja, hogy kivonul Romániából a 114-es kormányrendelet által megszabott „rendkívül megterhelő” feltételek miatt.

Agerpres

5 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Miert? Eddig volt garancia? Odaadtak a penzuket zsakszamra,semmi garancia mellett,hogy 30-40-50 %-ot kamatozzon. Sehogy sem tudtuk meggyozni a rokonsag egy reszet,hogy az humbuk. Mondtuk,hogy tegyek a pezuket komoly bankba,de az volt a felelet,hogy ott csak 3-4 %-ot adnak. Sot volt olyan aki lerohogott,hogy majd megmutatja a hulye amcsiknak,hogy hogy kell penzt csinalni. Aztan elszalt mint a fecskek osszel.

    Válasz
    • Tóducz

      Hogy mi köze van a nyugdíjalapnak a Caritashoz? Ezt csak a csodagőzgazdász S.S.Dzsóé tudja!

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Az a koze,hogy az embereket felrevezetik sokan,es nem biznak a komoly bankokban,nem tesznek felre a magannyugdij alapba,mert mar ugyis minden megvaltozik,es utanna Kanaan lezs. Aztan eljon az oregkor,es semmi nyugdijalap sincs,a felig meddig keszpenz fizetes elmegy es oregsegre marad egy parszaz lej erteku nyugdij. Latom,hogy mennyi nyugdijat kapnak,dehat ezt a mindenhez fohozzaerto,jobban tudja,mert O eszgazdasz.

        Válasz
        • Tóducz

          És nyugdíjas S.S.Dzsóé! Na de a kérdésre szokásához híven érdemben nem válaszolt!

          Válasz
  2. antal m.

    Mondja ő a pénzügyes,- de ki vállal hiteles garanciát a begyűjtött pénz alapokért?!

    Válasz

Hagy egy Válaszot Sorok-Soros-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük