Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke 2014-ben, a kolozsvári Református Kollégium Szász Domokos református püspökről elnevezett szakiskolájának avatóján. 2018-ban közel 90 millió eurót kapnak a reformátusok / Fotó: Főtér.ro (archív)

Óriási összegű, több mint százmillió eurós támogatást folyósít az Orbán-kabinet több erdélyi magyar szervezetnek. Az erről szóló kormányhatározatok szerdán jelentek meg a Magyar Közlönyben.

A legnagyobb összeget, 26,78 milliárd forintot (közel 90 millió eurót) az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület kapja, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 1,5 milliárd, a Romániai Evangélikus-lutheránus Egyház 250 millió forintban részesül.

Kiemelt támogatást, 810 millió forintot kap a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia által létrehozott Mans Sana Alapítvány, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működtetője. Jelentős – 70 és 170 millió forint közötti – összegben részesülnek az erdélyi magyar színházak háttérszervezetei.

A magyar kormány erdélyi sportinfra­struktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt beruházások támogatásáról is döntött. Eszerint a Sepsiszentgyörgy Sport Akadémia 1 milliárd, a Csíkszereda Sport Akadémia 500 millió, a Székelyvarság Sí- és Túraközpont Egyesület 420 millió, az Erdélyi Madárfészek Godako Ökölvívó Akadémia 454 millió, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Akadémia 441 millió forintot kap. (Maszol)

Háromszék

10 hozzászólás

  1. antal m.

    A közlés pontatlan.
    A cikknek nincs aláírója? /csak,Háromszék/

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves A.m. vannak szerkesztőségi közlemények, amelyeket így szokás jegyezni!

      Válasz
  2. Szekely Attila

    Osztogat bokezuen a tamogatoinak a roma miniszterelnok a magyar adofizetok penzebol mert jon a valasztas! A Magyarok Vilagszovetsegetol megvont minden penzt mert ott nem a volt elvtarsai vannak. Az elszakitott tobb millio magyar erdekebe mikor all ki az alnemzeti kormany?

    Válasz
    • Nagy Magdolna

      Ostobaság vagy csak kistílű rosszindulat ?Remélem,hogy nem sok Önhöz hasonló van az anyaországban. Pontosan “az elszakított több millió magyar “érdekében történik az” osztogatás”.Nagyon jól csinálja a kormány!

      Válasz
      • Tóducz

        Na ná, kedves Sz.A.

        Válasz
    • Sorok-Soros

      Attila ,az milyen az az alnemzeti kormany,vagy akarmi? Egy orszagnak lehet nemzeti,meg alnemzeti kormanya? Megmagyarazna? Aztan hova kellene kialljon a kormany? Csak nem a jegre.

      Válasz
  3. Gorcsa

    Van itt valami fogalomzavar a milliárd és a millió között. Egy milliárd=ezer millió. Nem hinném, hogy ekkora különbség lenne az egyházak által kapott pénzek között. És nem is logikus egy helyen azt írni, hogy az egyik egyház kapja a legtöbbet és a következő mondatban mégis a másik kapja a milliárdot.

    Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      Az MTI híre: “A pénteken megjelent kormányhatározat szerint az idei és a 2018-as költségvetésben 1,67 milliárd forintot különítenek el a programra, 2019-től pedig beépítik a központi költségvetésbe az ugyanekkora összegű támogatást.
      A pénzt a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. kapja.”
      – Tehát valóban elírás lehet 26 milliárd forint támogatást emlegetni.

      Válasz
      • speleoursus

        bizony, a közhasznu kft pedig átirányitja egy jó kis svájci bankba, felét v többet,sehol semmi aláírás v ellenörzés!! például ma sem tudjuk,hogy a Partiumi KERESZTÉNY Egyetem költségvetéséből tavajy hova lett 250 millio ft??? csak nem ismét az EMNP körül sertepertélők…???

        Válasz
  4. antal m.

    B. U. É. K. Magyarország 2o18.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük