Éva Mária Barki: Felhívás a magyarokhoz!

Éva Mária Barki / Fotó: nemzeti.net

Ezekben a napokban egész Európa  Magyarországra néz és  feszült figyelemmel várja a vasárnapi választásokat.

A fináncoligarchia és a globalizáció képviselői, akik már évek óta egy burkolt háborút viselnek az európai népek és nemzetek ellen, akik az államok szuverenitását és a népek önrendelkezését akarják megsemmisíteni  –  azzal a céllal, hogy egy összekevert, homogenizált (Ceausescu üdvözletét küldi !) népesség  felett jobban tudjanak uralkodni – egy eddig még sosem látott erővel és a nyugati média egybehangolt  segítségével törekednek az eddig sikeres  magyar ellenállás letörésére és a magyar kormány megbuktatására.

De az emberek többsége Európában azért imádkozik, hogy ez ne történhessen meg. A néma többség mellettünk van – akkor is, ha nem mernek hangosan felszólalni – és bizakodással reménykedik abban, hogy a magyar szikra majd átugrik Európára, hogy Magyarország impulzust ad majd a nyugati világnak, hogy visszatérjenek az európai értékrendszerhez, a keresztény gyökereihez  és a joghoz. Mert az európai értékek, a jog és a jogbiztonság ma Európa Közepén van és nem Nyugaton.

Kedves Magyar  Barátaim, azért fordulok Önökhöz, mert aggódok. Aggódok a nagy gyalázkodás és támadás miatt, amely csak hazugságra épül és ilyen formában még a kommunizmus alatt  sem tapasztaltuk. A kommunista totalitarizmus elleni harc  könnyebb is volt, mert az egy látható erőszakos diktatúra volt. A nyugati totalitárius liberalizmus elleni harc sokkal nehezebb, mert ez egy puha, láthatatlan diktatúra, amely rafináltabb eszközökkel, a szolidaritás nevében és a humanitás ürügyével akar bennünket rabszolgává tenni.  A mai veszély nyugatról jön és nem keletről.

Magyarországon még mindig a szabadság a legnagyobb érték, ma is az ezeréves  elv a  „Hungaria semper libera” érvényes. Ezt vasárnap nem szabad kockáztatni. Egy kormánybukás destabilizálni fogja az egész térséget és ezzel egész Európa egy még mélyebb válságba fog sodródni. Európa felszámolásának már nem lesz akadálya.

Kedves Magyar Barátaim, a helyzet komolysága megköveteli, hogy  – akkor is, ha vannak dolgok, amelyek nem tetszenek nekünk – a józan ész és nem egy meggondolatlan indulat vezessen mindenkit vasárnap.  A szavazás Magyarország megmaradásáról szól.

Imádkozom Magyarországért.

Isten áldd meg a magyart.

Éva Mária Barki

 

34 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Nem az ember kell vallja meg,hogy jo szakember vagy nem,hanem masok,akiknek dolgozott!!! Ugyhogy mindegy hogy mit mondok,mert ugysem lenne kepes eldonteni,csak irigysegbol saccolni,ami semmire sem alapul csak a butasagra. Ez van. Nekem bizonyitekaim vannak,ugy a volt valalatomtol,mint a kliensektol. Azok az emberek,akiknek semmi velemenyyuk semmirol nincs,csak a lebunkozas barmirol,barkirol annak a tudasa csak annyi. En ha valamirol velemenyt irok eloszor arrol tajekozodok. Tojas neninek is megirtam mar hetekkel ezelott,hogy a szeretett vezere GYOZNI FOG!!,mert egy normalisan gondolkodo es ertelemes,tajekozott ember tudta,hogy mit varhat az orszag nepetol. Es igazam lett. Es meg sok masba is ,amin vitatkoztak a ,,hozzaertok,,.

    Válasz
  2. Gergely

    Az török áfium ellen való orvosság: Dr. Orbán Viktor és a FIDESZ. El kell menni és a FIDESZ-re kell szavazni a magyar megmaradásért!

    A Kormány megvédte Magyarországot és kiáll Magyarországért, a magyar kultúráért, a magyar emberek biztonságáért.

    A FIDESZ szeretettel és összetartozás-tudattal tekint az egész nemzetre, és ezt aktiivan képviseli.
    Rengeteget fejlődött a megkisebbedett Ország, nemzetközi súlya is megnőtt, jóval nagyobb gazdasági súlyánál.

    A magyarság megtartásához az kell, hogy támogassuk a Kormányt, hogy folytathassa nemzetmentő, nemzetmegtartó munkáját.

    Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!

    Holnap Orbán Viktor és a FIDESZ!

    Válasz
  3. Gergely

    A fenti facebookos Nagy Gábornak az ikes igékről. Tehát a folyik nem follyon, hanem folyjon, ha már ezt a formát használja, amint fent is iirták. Azonban ez sem a legjobb. Ha már a “folyik”-ot használja és ikes igékről beszél, a folyik is ikes ige, amelynek helyes felszóliitó módja folyJÉK!. Tehát nem follyon, hanem folyjék! Ma már a “folyjon”-t sem tartják hibásnak, de a helyes forma a folyjék. Csak a fény miatt.
    (A hosszú “i” billentyűm beragadt, ezért kettőztem a rövid “i”-t.)

    Válasz
    • Dobai

      “(A hosszú “i” billentyűm beragadt, ezért kettőztem a rövid “i”-t.)”

      Köszönöm, hogy szólt kedves Gergely, én már azt hittem, hogy dadogós
      tetszik lenni.
      Vissztérve a témához, szerintem a Jobbiknak nagyobb lenne a támogatottsága,
      hogyha egy más elnökjelöltje lenne. Túl sok kérdőjel röpköd Vona körül.

      Válasz
  4. antal m.

    Remélhetőleg a MAGYAR nem dől be könnyelmű szavaknak!
    Meg tudjuk IDEJÉBEN ízlelni még a szavak súlyait is.
    A Magyar nemzet elvekben nem megtéveszthető!
    MINDENT BELE AZ EGY IGAZSÁGBA!

    Válasz
  5. Névtelen

    Én a német egyesüléstől járok kí dolgozni ,teljesen megváltozott a nyugat és kimerem jelenteni,hogy már inkább lehet beszélni libnerális diktaturáról ,mint demokráciáról !

    Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      Névtelen ÍRTA: (2018-04-06-n 18:15)
      “”… teljesen megváltozott a nyugat és ki merem jelenteni, hogy már inkább lehet beszélni libnerális diktaturáról, mint demokráciáról !”” — DE EZT A LIBERÁL-GLOBALISTÁK soha nem fogják BEISMERNI./!!!/
      Tehát aki a ballib-globalista média csecsén lógva éli az életét, az hazugságokból táplálkozik. De természetesen az a logikus, hogy ezt soha nem ismeri be.
      Tehát “SOROS-JOE”, “SZEKELY ATTILA” soha nem fogja beismerni, hogy a német média egyoldalú, elhallgat, hazudik, vagyis átveri az embereket. Ezt természetesen JOE és ATTILA SOHA nem ismerik be.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Tojas neni,gondolom,hogy mindennap SAJTOSZEMLET tart a Nemet lapokrol es es ki meri jelenteni,hogy azok libneralis (az mi?) diktaturarol szol mint demokraciarol. Ha valaki valakinek a csecsen log az csak maga es tarsai lehetnek,hiszen mindennap a Vezerejen kapaszkodik,ami logoikus,de ezt soha nem fogja beismerni. De nem is fontos. Nem sok kozom van hogy ki lesz tovabbra is a Vezere,hiszen mar legalabb egy feleve megjosoltam,hogy tovabb csunghet rajta. Varja ki turelemmel ezt a par napot,es folytathatja tovabb a propagandajat. Van meg maganak tarsai,mert egy valaszto holgy a riporternek az mondta,,hogy aki a Miniszter ellen van ,azoknak mind el kellene vagni a torkat,,. Ugye milyen szep demokratikus hozzallas. Rend lesz ott ,es maga is buszke lehet magara. Csak eppen az ERDELY-i magyarokat ne gyalazza,hogy azok hogy kepzelik el a jovojuket,mert nincs szukseguk bebiszitterre. Szemelyeket persze mocskolhat,hazudtolhat tovabbra is.

        Válasz
        • Tóducz

          Sorok Dzsó, vigyázzon a nyakára, mert úgy jár demokratikusan, mint a vasárnapi kakas a húslevesben!!!

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Juj de megijesztett Toducz. Talan csak nem hatarozta el hogy a huslevesbe tegyen. Tudja oreg kakas vagyok es kemeny a husom. Maga pedig vigyazzon,hogy nehogy ugyjarjon,mint a szomszed macskaja az ajtoval.

          • Tóducz

            Beugrik Ön önmagától is Soros Dzsó!

        • hÍMES TOJÁS

          Sorok-Soros (2018-04-08-n 12:02) “SOROS-JOE” beírásai egyre unalmasabbak és egyre fárasztóbbak.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Mar irta,hogy nem olvassa a beirasaimat,akkor megis?

  6. Gedő

    Kedves ÉVA MÁRIA BARKI, Magyarországon senki nem akarja lebontani a kerítést. Jobbikos javaslat volt, a Fidesz 3x szavazta le, amire megépült. Határőrséget is leszavazták, az árából inkább mindent teleplakátoltak…. Minden migrációs program a Jobbiktól származott, és mindent a Fidesz leszavazott, és a sajátjaként lebegtet.

    A hazug vádaskodás helyett jó lenne, ha mindenki arra törekedne, hogy ne az érdekelje, ki milyen párttal szimpatizál, hanem az hogy magyarok vagyunk, és összetartozunk. Ti Orbánnak hisztek, a ti privát dolgotok, de az, hogy aki nem ért veletek egyet, azt gyűlölitek, az elég szomorú.

    Tisztában vagyok azzal, hogy minden párt manipulál, és hazudik. Pl. csak a Jobbik a Fidesz médiafelületei ellen 110 pert nyert meg bíróságon. Én miért nekik hiszek? Mert amit a Fidesz mond rólunk, úgy gondolom mind hazugság. Minden “botrány” kontra véleményeit is elszoktam olvasni, és a Jobbik soha nem mondta hogy lebontaná a kerítést, a muzulmánozás az egy eszeveszett hazudozás volt, csak abból vagy 30 pert nyertek a média ellen, és lehetne folytatni.

    A gyűlölködésről meg csak annyit, hogy aki Fideszes, és látta M. Vásárhelyen Vona utcafórumán hogy mi volt, az ne vádolja a többieket, hogy ők gyűlölködnek…

    Nem szavazok a Fideszre, mert eladtak 20.000 letelepedési kötvényt, többek között bűnözőknek, mert Orbán az EU-ban világkvótáról beszél, és mert a nagy kampány közepén 3500 migráns kapott menedéket Magyarországon, amivel nem is lenne baj, ha nem hazudták volna az ellenkezőjét. Nem szavazok a Fideszre, mert Magyarország Európa 2. legkorruptabb országa lett, és mert gazdaságilag szinte minden szomszéd felülteljesít minket növekedésben. Az MSZP is rossz volt, de a Fidesz sem váltotta be az ígéreteket, és mostanra olyan szintre süllyedt a gyűlölet propaganda Magyarországon, hogy rémisztő. Tudom, mindenki hazudik. De a mérték sem mindegy. Ez az álláspontom, köszönöm annak aki elolvasta, és megkérek mindenkit, hogy másokat NE ÍTÉLJÜNK EL ALAPTALANUL POLITIKAI MEGGYŐZŐDÉSBŐL.

    Válasz
    • Névtelen

      De hát hol van a felhívásában gyűlölködés ?

      Válasz
      • Gedő

        Összefoglalva, a szöveg arra utal, hogy aki nem a Fidesz-KDNP-re szavaz, az a nemzet pusztulását akarja, és ezek az emberek hazug gyalázkodások által lettek megvezetve, és hogy aki nem kormánypárti az “kisebbség”, és az ellenzék mögött az EU-s oligarchák vannak.

        Az ilyen emberek végtermékei a jelenlegi rendszer uszításának. Jobboldal baloldal ellen, baloldal jobboldal ellen uszít, utáljuk egymást, hazaárulózzuk le a másikat, nevezzük manipulált, megvezetettnek stb..

        Ezekkel a hozzászólásokkal, cikkekkel csak még mélyebbre veritek a gyűlöletet magyar és magyar között. Én azt elfogadom, ha valaki politikailag mást gondol, mint én. Viszont azt már nem nézem jó szemmel, hogy 2 millió választópolgár a többi magyart gyalázza, kigúnyolja, és hazudik róla. 2014-ben kb. 2 millió Fidesz szavazat volt. Aki nem volt közöttük az hazaáruló? Tudom, hogy az Erdélyiek sokat kaptak a jelenlegi magyar kormánytól, viszont ez nem jogosít fel senkit arra, hogy ilyen vádakkal illessék a maradék 8 millió választópolgárt. Vagy a maradék kb. 2,5 millió ellenzékit. Azt a hangnemet, amit a Fidesz megenged mostanában magának, azt nektek nem kellene megengedjétek. Ezzel csak szétveritek az amúgy is már porig rombolt nemzeti összetartást.

        Nem azért vagyunk ellenzékiek, mert Magyarország pusztulását akarjuk. Elegünk van a gyűlöletből, a korrupcióból, a süket propagandából, abból hogy a Fidesz csak a Fideszes embereket képviseli. Azok a települések, amiknek ellenzéki vezetése van, 10. annyi pénzt sem kapnak. A parlamentben MINDEN ellenzéki javaslatot lesöpörnek, legyen szó határzárról, vagy kvóta ellenes javaslatról. Vagy a Fidesz adja be, vagy leszavazza. Szinte minden intézmény élére Fideszes politikus került. A választási rendszer aránytalan. 55% ellenzéki szavazatból 2014-ben 33% mandátum lett. Régi, Fidesz által nem megváltoztatott rendszerben ebből ’14-ben többség sem lett volna.

        De teljes mértékben visszautasítom azt, hogy hazaárulásból elleneznénk a Fideszt, és minden vádat, amivel ÉVA MÁRIA BARKI még nagyobb léket akar ütni a nemzeti összetartozásunkba,

        Válasz
        • Nyilas

          Kedves Gedő.
          Higgy el, én tiszta szívemből megértem önt.
          szar dolog négy évente reménykedni, hogy majd most mi jövünk, és újra és újra csalódni.
          Valóban igazságtalan dolog 45 %-al többséget szerezni, de van egy javaslatom. Tessenek 45%ot szerezni, és önök lesznek többségben.
          Csaak hát a sajnálatos valóság az Gedő, hogy a Fideszt 45% listás szavazatával szemben az egymással is hadakozó 6 baloldali párt együtt nyert 2014-ben 25%ot, a Jobbik önmaga 20%-ot, meg az indultak még rovatban az LMP 5%-ot.
          Mi változott volna akkor, ha nem a Fidesz “antidemokratikus választási rendszere” szerint meg a kormányzás.
          Kedves Gedő.
          2010-ben még nem a Fidesz választási rendszere volt, és önök akkor sem rúgtak labdába. De ma, este 8-ig újra lehet reménykedni. És ha ma sem sikerül, akkor lehet vigasztalódni azzal, hogy biztos csalt a Fidesz.

          Válasz
        • Tóducz

          Gedő úr, mint erdélyi magyar, tényleg sokat kaptam a jelenlegi magyar kormánytól, persze nem azt, amire Ön célozgat, anyagi juttatást, anyagi előnyöket, hanem magyar állampolgárságot, állampolgárság ami alanyi jogon illette felmenőimet évszázadok óta, mert az ország területén születtek, az ország nyelvét beszélték, magyarnak nevelték gyerekeiket, unokáikat és mind Rom. Kat.-ok voltak. 2011-től vagyok magyar állampolgár, azóta egyetlen egyszer se voltam Magyarországon, nem foglaltam senki elől el az ülőhelyet a villamoson, a trolibuszon, a metrón, a MÁV-on, az autóbuszon, a járdán, a bankban, a rendelőben, az úttesten, stb. Nem kapok magyar közpénzből nyugdíjat, szociális segélyt, támogatást. Nem azért kértem az állampolgárságot, hogy lebőröljem, megterheljem a magyar adófizető zsebét, egyszerűen csak azért mert mezei magyar vagyok szülőföldemen. Tisztelettel.

          Válasz
        • hÍMES TOJÁS

          Gedő ÍRTA: (2018-04-07-n 15:15)
          a “”Jobboldal a baloldal ellen, a baloldal a jobboldal ellen uszít, utáljuk egymást, hazaárulózzuk le a másikat,””
          JOBB LENNE, HA “GEDŐ” CSAK a saját nevében írna!!!

          A liberál globalisták VILÁGOSAN jelezték a szándékaikat. LETETTÉK A VOKSUKAT A MIGRÁCIÓ TÁMOGATÁSA MELLETT. A nemzeti konzervatív oldal nem uszított. Mert nem volt rá szükség./!!!/ Akik nem támogatták a liberál globalistákat (a G. SOROS híveit), azok ellenzik a migrációt. NEM TÖRTÉNT USZÍTÁS, és nem történt gyűlöletkeltés. Tehát “GEDŐ” állítása már megint HAZUGSÁGNAK bizonyult!!! “GEDŐ” hazugságai propaganda célokat szolgálnak!
          Szégyellje magát “GEDŐ”!

          Válasz
    • Gergely

      Ha a Kormány mind teljesiitette az Ön által jónak tartott összes Jobbikos javaslatot , akkor nyugodtan szavazzon a Fideszre!

      Válasz
      • Gedő

        Nem teljesített minden Jobbikos javaslatot a migrációval kapcsolatban. Nem módosította az alaptörvényt, nem számolta fel a letelepedési kötvényeket, nem állította vissza a határőrséget, és a Fidesz jelenleg is támogatja a világkvótát, ami minden elvemmel szembe megy. Mással kapcsolatban meg még annyira sem. 2010-ben velük voltam, de nem hozták nyilvánosságra az ügynök aktákat, nem volt elszámoltatás, nem oldották fel a titkosításokat. Csak néhány dolgot loptak a Jobbiktól, nem az összeset.

        Válasz
        • hÍMES TOJÁS

          Gedő (2018-04-08-n 09:43) HAZUDOZIK!!!
          A Fidesz a migráció visszaszorítása érdekében módosítani próbálta az alaptörvényt, de már nem volt 2/3-a, és a JOBBIK NEM TÁMOGATTA!!! Vagyis a JOBBIK bizonyára a G. SOROS oldalára átállt SIMICSKA kérése szerint ekkor árulta el a magyar nemzet megvédésének ügyét. Tehát “GEDŐ” mocskos, aljas hazudozó! (Amit írtam ellenőrizhető.)
          A kötvényes letelepedésről is hazudott “GEDŐ”. 2017 tavasza óta felfüggesztették.
          A határt őrizni védeni kell. Mindegy mi a neve a határt védőknek.

          “GEDŐ”-nek több vesszőparipája van. A kommunisták már 1998-ban megkezdték a számukra kellemetlen okmányok megsemmisítését. Aztán hamis okmányok gyártásától sem riadtak vissza. Beteges hülyeség és szarkeverés 28 évvel a rendszerváltás után ügynöklistát követelni.
          Gyurcsányék elszámoltatását a rendőrség-ügyészség-bíróság elszabotálta. De mokráciában nem a pártok végzik az elszámoltatást!!! De “GEDŐ” annyira kommunista, hogy erre még nem jött rá!!!
          “GEDŐ” nem írta milyen titkosítást kellene feloldani. Talán a Kennedy gyilkosságokra gondolhatott??? —

          Válasz
          • Senkise

            Kedves Hímes Tojás

            Felesleges kérem folyamatosan mindenkit minősíthetetlen stílusban sértegetnie, megállás nélkül személyeskednie és úgy beszélni más emberekkel – akik öntől eltérő véleményen vannak – mint ha a kutyái lennének. Igazán befejezhetné.

            Biztos hallotta már: “Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.” – Gandhi
            Tisztelettel

    • hÍMES TOJÁS

      Gedő ÍRTA: (2018-04-06-n 17:34)
      “”Magyarországon senki nem akarja lebontani a kerítést. Jobbikos javaslat volt, a Fidesz 3x szavazta le, amire megépült.”” — ORDENÁRÉ HAZUGSÁGOT ÍRT “GEDŐ”!!!
      A kerítést a KORMÁNY JAVASOLTA, A KORMÁNY DÖNTÖTT RÓLA és a kormány valósíttatta meg.
      Vona gábor azt nyilatkozta, hogy a kerítés nem old meg semmit, vissza kell állítani a határőrséget. (Erről videó van, tehát ellenőrizhető!!!)
      Már túl sok a hazudozó itt az EWRMÁ-n!!!
      Szégyellje magát “GEDŐ”!!!

      GEDŐ ÍRTA: “”Nem szavazok a Fideszre, mert eladtak 20.000 letelepedési kötvényt, többek között bűnözőknek” — GEDŐ most is hazudik! 7000 személynek adtak el letelepedési kötvényt 2013-17 tavasza között 500 milliárd forint értékben. Családtagokkal 18 ezren érkeztek Magyarországra. A 18.000 emberből kettő van, akibe belekötött az ellenzék. BIZONYÍTVA SEMMI NINCS. Az ellenzék gátlástalanul nyomja a kampányhazugságait.
      “GEDŐ”-t a hazugságai miatt ítélem el.

      Válasz
  7. Szekely Attila

    A regi duma , hogy “Kadar apank meg ne haljon”, megis meghalt! Kadar ha elne buszke lenne az utodjara Orban elvtarsra mert meg rafinaltabb mint o. Valasszunk aptilis 8.-an 70 ev utan magyar nemzetben gondolkodo vezetoket!!!

    Válasz
  8. Simon nándorné

    Mi egy vérből valók vagyunk !

    Válasz
  9. Sorok-Soros

    Szegeny Maria asszony aggodik,mert nyugatrol jon a veszely M.O.-ra,mert ha a jelenlegi kormany megbukik,akkor vege lesz nemcsak az orszagnak,hanem Europanak is. Es a nagytudasu asszony Nyugaton elt es el!!!! Mikor odament ferjhez,akkor nem aggodott?? Hogy lehet valaki es nem csak Okegyelme,haname masok is ,hogy egy emberhez kossek egy orszag letezeset,vagy megszuneset? Akarhogy nezzuk minden ember egyszer meghal. Akkor azt jelenti,hogy esetleg huszevmulva megszunik az orszag ,mert a vezeto kihalt? Innen latszik az embereknek a politikai,gazdasagi szuklatoszerusege,tudatlansaga ami evszazados hagyomany,hogy nem kepesek semmit sem elkepzelni a jovorol,es mindent egy ember elkepzelesehez kotnek. Tuzzel-vassal irtanak egymast,es mindent megtesznek amit csak lehet,hogy egymast ,,kicsinaljak,,. Lehet is az orruknal fogva azt csinalni amit akar a mindenkori kormany mert az emberek csak morgolodnak,es inkabb marakodnak,minthogy elkergetnek barmrlyiket amelyik nem a lakossag jobbleten dolgozik,hanem csak a sajat meggazdagodasaval torodik.Van valami programja a kormanynak? Ha csak az nem hogy harcolnak a nyugat ellen,Soros ellen,ahonnan a penzt kapjak,mert anelkul megjobban a szegenysegben kilatastalansagban elnenek. Nemcsoda,hogy annyi fiatal feladja,es megy maganak Nyugatra,hogy Ok is ugy eljenek mint Barki asszony.

    Válasz
    • Tóducz

      Soros Dzsó, az ámerikai orvostudoroknak se sikerült kigyógyítaniuk az agyából a xifilixet!

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Okos,jol meggondolt,elorelato,sok sok pozitiv,vagy negativ elemet tartalmazo valaszai vannak a velemenyem minden sorara. Igaz,hogy soha nem varok magatol tobbet mint amire kepes,mert mar megszoktam tobb mint masfel evtized utan. El sem tudom kepzelni,hogy azzal a kimagaslo,szelleslato okossagaval tudna legalabb egy cikre,barmirol szoljon,valami ertelmes velemenyt irni akar mellette,akar ellene. Egy szuk semmit mondo altalaban egy tomondattal kepes csak ragyogni. Ugymint fennebb Simon nandorne.,,Mi egy verbol vagyunk,, Hat nem vagyunk!!! Na latja ez nem jutott eszembe eddig,hogy a megallapitasa sajat magara tokeletesen talal.

        Válasz
        • Tóducz

          Brávó Soros Dzsó, súlyosbodott az egészségügyi állapota, egy kereszttel több lett a vérébe.

          Válasz
        • Nyilas

          Kedves Joe.
          Azért ne felejtse el, hogy Tóducz dr. mégis csak szakembere annak a betegségnek, amibe ön szenved. Hogy csak tőmondatokban válaszol önnek az azért van, mert tudja, hogy hosszabb szöveget úgy sem értene meg. Van benn gyakorlata.
          Simon nandorne, meg nem önre gondolt, amikor leírta, hogy “egy vérből valók vagyunk.”

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Na ne mondja Nyilas,mert minden szakmaban van kepzett ember es vannak sokan akik csak kontarkodnak. Ne adja ki magat elbiralonak Toducz irant,mert csak a beirasaibol ismeri,ami nemileg eggyezik a maga ketes felfogasaival. De azzal az oriasi szakertelmukkel mennyivel is jutottak kozelebb a masfelevtized elteltevel,(miota itt koptatjuk a klaviaturat) ami a jovendo elkepzeleseiket illeti? Semmivel!!! Mennyi ido alatt kepzelik el,hogy barmit is elerjenek a szivarvanyos elkepzeleseiknek?? Egy,ketto,harom, tiz,esetleg husz? Hol leszunk mi mar akkor? Ami Simonnet illeti,nem tudom,hogy kire vagy kikre gondolt,mert az ugy hulyeseg ahogy leirta. Meg szakmailag is. Meg nem olvastam sehol,hogy valaki verbol lett. Szoval Toducz a beirasait kimondottan az en szamomra irja,es azert ir tomondatokban? Azert ir ,mert tobbre nem futja,mert a vilagrol esetleg annyit tud,hogy lapos. Es az emberekrol,hogy mindenki neki a paciense. Meg a vilag legnagyobb tudasu orvosait es kutatoit is lehurrogja,hogy azok hulyek,meg penzert hangoztatnak mindent. Persze O mindent tud azzal az oriasi tanulmanyaival amit Mikhazan szedett ossze. Meg irjon,mert minden beirasaval alatamasztja azt az oriasi tudasat,barmirol legyen is szo.

          • Tóducz

            Soros Dzsó, nem Mikházán végeztem az egyetemet, me ott nincs, csak a lebutított és a rövidlátó Ámerikából tűnik úgy! Há persze, hogy nem olvasta, hisz olvasni se tud, csak kapirgál, mint egy iskolázatlan romák falusi milicista!

          • ez van

            Joe írta: ” minden szakmaban van kepzett ember es vannak sokan akik csak kontarkodnak”. Joe, ön melyikhez tartozónak vallja magát?

Hagy egy Válaszot Gergely-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük