Fotó: stiridesibiu.ro

Evakuálták a tűzoltók szerda este a nemrég, tűzoltósági engedély nélkül megnyitott nagyszebeni kereskedelmi központot, miután egy személy az 112-es sürgősségi hívószámon jelentette, hogy erős szag terjeng a helyiségben.

A helyszínre kiszálló katasztrófavédelmi csapatok megállapították, hogy szén-dioxid szivárgás történt, a központ egyik hipermarketének hűtőberendezése hibásodott meg.

A Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szerint a kereskedelmi központot megelőző jelleggel evakuálták, majd ezt követően a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter szakemberei átvizsgálták a helyiséget. Három tűzoltót orvosi ellátásban kellett részesíteni a helyszínen, majd a Szeben megyei sürgősségi kórházba vitték őket további kivizsgálásokra.

Az AGERPRES megkeresésére Dorinel Udma, a kereskedelmi központ igazgatója elmondta, hogy senki nem sérült meg, a biztonság kedvéért döntöttek az evakuálás mellett, azért, hogy az emberek ne essenek pánikba, és különben is, záróra volt már.

A november 14-én felavatott kereskedelmi központ tulajdonosait rögtön a megnyitás után 50.000 lejre bírságolták meg, mert tűzoltósági engedély hiányában nyitották meg az üzleteket, tájékoztatott a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség. (Agerpres)